A magyarok és a romák diszkriminációja, a Mikó kollégium újraállamosítása, a székely szimbólumok tiltása, a korrupció, a börtönök témája is szerepel a dokumentumban.
A román kormány folytatja a harcot a korrupció ellen, de ez a jelenség továbbra is általánosan elterjedt probléma. A magyarok és a romák továbbra is diszkriminációra panaszkodnak, az állam nem tudja megfelelően kezelni az elkobozott egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását, a börtönökben siralmasak a körülmények, a LGBTI-közösséggel, a gyerekekkel, a munkaerővel szemben alkalmazott nem megfelelő bánásmód továbbra is problémát jelentenek Romániában.
Többek között ezt állapítja meg az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának emberi jogokra vonatkozó országjelentése.
A kisebbségek kapcsán a jelentés főleg a romák elleni jogsértésekre tér ki. A rendőrség és a csendőrség sok esetben alkalmaz indokolatlan erőszakot, a Romani Criss cigány jogvédő civil szervezet által dokumentált 43 ilyen esetben egyetlen alkalommal sem ítéltek el senkit, mivel az ügyészség nem emelt vádat.
Szerepel a jelentésben a magyarok diszkriminációjának kérdése is. A dokumentum megemlíti, hogy 2016 februárjában a Maros megyei táblabíróság elutasította a Székelyföld turisztikai népszerűsítésére létrehozott egyesület bejegyzését arra hivatkozva, hogy a Székelyföldet etnikai alapon próbálják meghatározni.
Hosszú bekezdésben foglalkozik a jelentés az elkobozott javak visszaszolgáltatásának helyzetével. Noha létezik jogszabály a helyzet rendezésére, a helyi hatóságok hátráltatják a folyamatot. Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása továbbra is problémás, ilyen például az újraállamosított sepsiszentgyörgyi Mikó kollégium épületének esete, vagy a görög katolikus, a római katolikus és a protestáns egyházak több ingatlanjának rendezetlen helyzete.
A magyarok továbbra sem használhatják anyanyelvüket a bíróságon és a közigazgatásban, több településen nem lehet kihelyezni a kétnyelvű táblákat, a magyar gyerekek pedig nem megfelelő módszerekkel tanulják a román nyelvek az iskolában.
Kitér a jelentés arra az esetre is, amikor a kolozsvári sürgősségi gyerekkórházban magyarsága miatt megaláztak egy székelyföldi lányt: a kórházra és az orvosra is pénzbírságot szabott ki a diszkriminációellenes tanács.
A magyarok arra is panaszkodnak, hogy nem használhatják a székely zászlót és a székely jelképeket.
A nemzeti kisebbségek szervezetei túl szigorú feltételekkel, az 5 százalékos parlamenti küszöb teljesítésével juthatnak be a törvényhozásba, a választásokon való részvételhez pedig szintén szigorú feltételeknek kell eleget tenniük.
A nők alacsony arányban képviseltek a parlamentben: a 261 tagú képviselőházban csak 64 nő van, míg a szenátus 136 tagja közül csak 20 nő.
A korrupció továbbra is súlyos és széles körben elterjedt probléma Romániában, állapítja meg az amerikai jelentés. A megvesztegetés mindennapi jelenség a közszférában, különösen az egészségügyben. Az igazságszolgáltatás nem tudott megfelelően felnőni a korrupció visszaszorításának feladatához: noha a DNA folytatja a korrupciós ügyek vizsgálatát, a bírósági ítéleteket következetlenül szabják ki, gyakran hasonló bűncselekmények esetében látványosan eltérő bírósági döntések születnek.
A jelentés megemlíti, hogy a családon belüli erőszak és a nemi erőszak továbbra is probléma Romániában. Utal a dokumentum az Európai Bizottság egyik novemberi jelentésére, amely szerint egy felmérés során a válaszadók aggasztóan magas aránya válaszolta az, hogy a nemi erőszak bizonyos esetekben megengedhető. Noha a törvényi háttér szigorú, a kormányzat nem tudja megfelelően kezelni a családon belüli erőszak és a szexuális zaklatás problémáját, nincsenek hatékony programok ennek visszaszorítására.
A teljes, angol nyelvű jelentés elérhető az amerikai külügyminisztérium honlapján.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.