… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
A fenti cím kiválóan tükrözi a mioritikus hazában uralkodó állapotokat. George Simion mester vasárnapi elsöprő győzelmét követően világossá vált: a klasszikus román pártok orra buktak az avaron. Marcel Ciolacu miniszterelnök szépen le is mondott, még hétfőn este.
Kedden tehát az a helyzet ebben a csodálatosan egységes és oszthatatlan nemzetállamban, hogy az ország három legfontosabb közjogi méltósága… ideiglenes. Szebb szóval: ügyvivő. Ugye, Ilie Bolojan úr az ügyvivő államelnök, a lemondott miniszterelnök helyett ügyvivő kormányfőt kell kinevezni, a szenátus elnöke pedig szintén ügyvivő, a PNL-s Mircea Abrudan, aki Bolojan úrtól vette át az ügyvivő szenátusi elnöki széket, amikor amaz elment ügyvivő államelnöknek, még februárban. Eddig érthető?
Na, kedden az történt, hogy Ilie Bolojan, Románia ügyvivő államelnöke kinevezte a PNL ügyvivő elnökét, Cătălin Predoiu urat ügyvivő miniszterelnöknek. Ugye, arról a Cătălin Predoiu úrról van szó, aki egyben belügyminiszter is, sőt, hétfőig miniszterelnök-helyettes is volt.
Predoiu úr elfogadta a megtisztelő kinevezést, az erről szóló (ügyvivő) elnöki rendelet kedden meg is jelent a Hivatalos Közlönyben, szóval ennyi. Egyelőre. Érthető?
Ahogy várható volt, George Simion első fordulós győzelmét követően nem csak a politikai posvány bűzös iszapja kavarodott fel, a lej is megingott, mint egy részeg matróz. Aztán fel is borult, át az öt lej per eurós lélektani határon. A hétfő nap azzal telt, hogy mindenki nézte, hogy recseg-ropog a lej árfolyama. A magyarázat aránylag egyszerű: a befektetők pánikba estek és elkezdtek megszabadulni a lejeiktől, nyilván eurót vásároltak.
Ez egy olyan helyzetet eredményezett, amelyben konkrétan felmerült a lej összeomlásának veszélye. Ami egyben azt is jelentené, hogy minden megdrágul, a kenyértől a villanyig meg a kamatokig. Magyarán, a zsebünkben, kártyáinkon levő pénz híg lesz, mint az a bizonyos libafos.
A Román Nemzeti Bank ezt a katasztrófát akarta megelőzni a hétfői napon, ami azt jelentette, hogy írd és mondd, két milliárd eurót költött a lej stabilizálására, egyetlen nap alatt. Ilyen azért rég nem volt, nyájas Olvasók! És az a gyanúnk, hogy még nincs vége…
Miközben Románia kezd egy kormányos nélküli hajóra emlékeztetni (a kellőképpen viharos tengeren), a mindennapi élet azért megy tovább. A polgárok készülnek az elnökválasztás második fordulójára, adót fizetnek, szitkozódnak a közösségi hálózatokon, a buszok járnak, a mallok megtelnek, a tolvajok lopnak… a drogkereskedők pedig drogkereskednek, hát mit csináljanak ők is.
A váradi drogbanda, amelyről ez a sztori szól, értelemszerűen nem Simion mester első fordulós győzelme után kezdte áldatlan tevékenységét, hanem még 2024-ben. A hatóságok persze a banda nyomába eredtek, alaposan megfigyelték őket és kiderült, hogy a jóemberek 2024 decembere és 2025 májusa között veszélyes és nagyon veszélyes drogokkal kereskedtek (3-CMC avagy kristály-met, illetve különböző szintetikus kannabinoidok).
A terhelő bizonyítékok begyűjtését követően az illetékes hatóságok vasárnap szent napján lecsaptak a drogbandára: 17 helyszínen tartottak házkutatást, lelefoglaltak 51 kiló kristályt, öt kiló szintetikus kannabinoidot (ennyitől egy T-Rex is kifeküdne), továbbá mindenféle egyéb, a drogbanda által használt eszközt és anyagot. Ja, pénzt is találtak: 314 500 lejt és 2200 eurót.
A lefoglalt drogok értéke 1 800 000 euró. Nem semmi. Az ügyészség azonnal elrendelte hét érintett jóember 24 órás őrizetbe vételét. Hétfőn aztán a Bihar megyei törvényszék 30 napos előzetes letartóztatásba helyezett öt gyanúsítottat a hét közül.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.