A szavazati jogát már megvonták, mert 115 millió euróval lóg. A kutatási pénzeket azért nem mulasztotta el felvenni.
Románia 2011 januárjában csatlakozott az Európai Űrügynökséghez, de akkor még senki sem sejthette, hogy az egész mindössze arra lesz jó, hogy adósságokat halmozzon fel a párizsi székhelyű kormányközi szervezettel szemben.
Attól a pillanattól kezdve, hogy egy ország csatlakozik az űr felderítésével és a benne rejlő lehetőségekkel foglalkozó szervezethez, köteles tagdíjat fizetni és anyagilag támogatni a kutatási programokat. Mivel Románia 2017 óta nem tesz eleget ez utóbbi kötelezettségének, 2018-ban megvonták a szavazati jogát, most pedig azzal fenyegetik, hogy beperlik és végleg kitiltják a szervezetből. Eddig 115 millió eurós tartozást sikerült felgyűjteni, amit többszöri felszólítás után sem hajlandó elkezdeni törleszteni.
Az Űrügynökség 45 évnyi fennállása óta még nem volt példa arra, hogy egy tagot ki kelljen zárni. Korábban az oktatási minisztérium az ígérte, hogy 2019 decemberétől elkezd törleszteni, de nem történt semmi. Azóta 20 millióval gyarapodott a tartozás, és ez így fog menni, amíg a kormány el nem kezd foglalkozni a problémával. Eddig annyi történt, hogy újra elővették azt a tervezetet, melyet tavaly év végén is meglebegtettek, de nem fogadtak el. Ha elfogadják, akkor is mindössze 6,2 millió eurót, a tartozás 5,83%-át fizetik ki.
A befizetett összegek egyébként nem az Űrügynökségnél maradnak, ezeket visszaforgatják a tagállamok különböző kutatási projektjeibe. A legkínosabb az egészben, hogy elmúlt négy évben a romániai állami és magánintézmények mintegy 185 szerződést kötöttek kutatási, fejlesztési, innovációs programokra, és az Űrügynökség pedig banki hitelt vett fel a programok finanszírozására. A büntetőkamatok kifizetése szintén Romániát terheli.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.
A bírák és ügyészek ismét megtámadták a nyugdíjaik reformjáról szóló törvényt. Ötvenezer lejes kártérítést kell fizetnie egy Georgescu-hívőnek egy facebookos kommentcsata után. A kormány végre nekimegy a veszteséges állami vállalatoknak.

Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfi, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.

… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.

30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.

Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.

Kificamította egy tanítónő vállát, megharapta az iskolapszichológust és orrba fejelte az igazgatóhelyettest egy kolozsvári harmadikos diák. Külön titkosszolgálati egység vadászik hamarosan a nagykorrupcióra.