Katonai bázisokról van szó, mi másról.
Természetesen tárt karokkal fogadunk egy orosz küldöttséget a deveselui amerikai támaszpontra.
Persze ezt nem a romániai vezetők mondták saját kútfőből, hanem Amerika és a NATO fejesei abban a válaszlevélben, amit az oroszok biztonsági követelményeire adtak szerdán. Sőt az orosz medve képviselői nemcsak a romániai hanem a lengyelországi támaszpontra is bekukkanthatnak, ám van itt egy feltétel. Mégpedig az, hogy cserébe egy amerikai, román és lengyel szakértőkből álló küldöttség is szemügyre vehessen orosz támaszpontokat.
Mint ismert, a kiéleződő NATO–Oroszország konfliktus békés megoldása érdekében Oroszország küldött egy listát arról, mit vár el Amerikától és az észak-atlanti szövetségtől – ezen a listán szerepelt az amerikaiak kelet-európai támaszpontjainak szemrevételezése is. A hivatalos amerikai álláspont szerint ezeket a rakétapajzsokat (köztük a 2015-ben kiépített deveselui támaszpontot) azért hozták létre, hogy kivédjenek egy, a Közel-Keletről, konkrétan Iránból indított esetleges rakétatámadást. Moszkva azonban már évek óta azt hangoztatja, hogy ezek a támaszpontok konkrétan Oroszország ellen irányulnak, így most szeretnének meggyőződni róla, hogy valóban csak védelmi célú elfogórakéták vannak ott, és nincsen támadásra alkalmas fegyverzet.
Ám az amerikaiak csak akkor mutatják meg a micsodájukat, ha az oroszok is megmutatják a micsodájukat – így megy ez már az ovi óta.
Nem valószínű azonban, hogy az oroszok meg akarnák mutatni a micsodájukat, sőt az egész NATO-válasszal elégedetlenek. Moszkva első reakciója az volt, hogy a NATO nem vette figyelembe a legfőbb orosz biztonsági aggályokat. Moszkva ugyanis azt szeretné, ha az észak-atlanti szövetség további terjeszkedése befejeződne – konkrétan hallani sem akarnak arról, hogy bevegyék a csapatba Ukrajnát is, amelynek határánál máris offenzívára alkalmas orosz csapatok sorakoztak fel –, sőt azt szeretnék, ha a NATO visszatérne az 1997-es határai közé.
Ezt viszont Washington nem szeretné, így most mindkét félnek egyre jobban viszket a micsodája.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.

Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.