// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Románia

Románia: az ország, ahol még a hamis rendszámot is nyilvánosan árulják

Ráadásul ügyfél is akad rá.

Íme az újabb bizonyíték arra, hogy Románia a korlátlan lehetőségek országa: néhány ügyeskedő a Facebookon ajánlja magát azzal, hogy rövid idő alatt bárkinek készít hamis, az eredetiekkel megegyező rendszámokat. De nem csak szabályosakat: olyanokat is, amelyeken a betűk között nagyobb a térköz.
 
Hogy ez miért jó, nem tudjuk, de tény, hogy törvénytelen.
 
A rendszámgyár azt ígéri, hogy a megrendelés utáni napon futárszolgálattal küldi ki a kívánt rendszámot, és nem előre kell fizetni, hanem a futárnak.
 
Csupán a személyi igazolványról kérnek egy fényképet – de persze az sem baj, ha nem az autó tulajdonosának a személyijéről van szó.
 
Vagyis: az autótolvajok számára ez maga a paradicsom, hiszen bármikor rendelhetnek hamis rendszámot a lopott járgányra.

A gépjármű-nyilvántartó hatóság Digi 24 által megszólaltatott illetékese köpni-nyelni nem tudott, amikor szembesítették a helyzettel.

Mint mondta, elvileg csakis a gépjármű-bejegyzési hatóság műhelyeiben lehet rendszámokat készíteni, ami két napba kerül, mivel időközben a rendőrség az adatbázisban megvizsgálja, hogy nem lopott autóról van-e szó.

A nagyobb betűtérközű rendszámok kapcsán pedig megjegyezte: azok százszázalékosan szabálytalanok.

Ez persze a megrendelőket nem zavarja – az oldalnak közel hétezer kedvelője van, és dicsérik is a hamisítók munkáját.

Mondjuk, lehet, hogy már nem sokáig, mert a rendőrség hivatalból nyomozást indított az ügyben.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro