FRISSÍTÉS: Valószínűleg bosszú állhat a gyújtogatás hátterében, és az eset összefüggésben áll egy nagy értékű lopással.
Öt különböző helyen támadtak roma családokra ismeretlenek, Gyergyószentmiklóson – számolt be az M1. Több ház kiégett és többen meg is sérültek az incidens során. A gyergyószentmiklósi romák azt mondták: a motoros-autós banda percek alatt kikergette őket a házaikból, és felgyújtotta a lakásaikat, ezért nagyon félnek.
Az M1 tudósítójának a helyi rendőrkapitány azt mondta: majdnem biztos, hogy leszámolás történt, az elkövetők kilétét ugyanakkor egyelőre homály fedi. A rendőrség egy 20-30 tagú csoportot keres.
A Székelyhon szerint a köztudottan romák lakta Malmoknál – Gyergyószentmiklós Alfalu felé vezető határában – lobbant lángra egy szalmabála, illetve a Kaufland bevásárlóközpont melletti ház és melléképülete.
A városvezetés és az illetékes intézmények kríziscsoportot alakítottak, amely a kialakult helyzetet hivatott kezelni.
„Sajnálatosnak tartom a helyzetet, egyáltalán nem örvendünk neki, kellemetlen. Sajnos, az utóbbi időben elharapódzott agresszió, sorozatos lopások jellemezték a zónát, ahol kitört a botrány. Ezt inkább megelőzni kellett volna, mint a helyzettel szembesülni” – fogalmazott György István, Gyergyószentmiklós alpolgármestere.
A Maszol értesülései szerint bosszúból lobbanthatták lángra a romák épületeit, a gyújtogatás kapcsolatban állhat egy csütörtöki lopással - erről a portált a Hargita megyei rendőrség szóvivője, Gheorghe Filip tájékoztatta. A portál elérte Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármestert is, aki elmondta: a sértett roma család tagjai nem először követtek el törvénytelenségeket, többször a helyi rendőrség járőreivel is összetűzésbe keveredtek. „Sajnálatos módon, most volt az a pillanat, amely a korábbi események felhalmozódása által összegyűlt feszültséget a felszínre hozta. Ez meglátásom szerint elítélendő, ugyanakkor elgondolkodtató, tanulságos is, hiszen ez nagyon régóta a közösség életében izzó parázs volt a hamu alatt” – fogalmazott a Maszolnak a polgármester.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőrkapitányság szóvivője a Székelyhonnak is megerősítette, hogy a gyújtogatás egy csütörtöki nagy összegű pénzlopással állhat összefüggésben. Ekkor roma fiatalok egy útkereszteződésnél feltartóztattak egy idős ember által vezetett járművet, és míg szóval tartották a sofőrt, a kocsiból elloptak 30 ezer lejt.
Nagy Zoltán polgármester pedig úgy vélte, hogy a bevásárlóközpont szomszédságában lakó roma családok „előidézői voltak a pénteken történteknek”. A polgármester arról számolt be, hogy a leégett ház lakói az elmúlt időszakban megannyi bűnügynek főszereplői voltak. Egy esetben a megfékezésükre helyszínre érkezett rendőrautóra is rátámadtak, és betörték a szélvédőjét – idézi az elöljárót a Székelyhonra hivatkozva az MTI.
A péntek esti tűzeset után mind a polgármester, mind a rendőrség nyugalomra intette Gyergyószentmiklós lakóit. A városban szombaton is a csendőrség felügyeli a romák lakta övezeteket, hogy megelőzze újabb konfliktusok kirobbanását.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.