Szerintük ugyanis a politikum nem törődik a kistermelők érdekeivel.
Több száz liternyi tejet locsoltak szét a felháborodott termelők szerdán egy Sepsiszentgyörgyön megszervezett agrártüntetésen. A megmozdulást a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete szervezte Ötvös Mózes elnök kezdeményezésére. Kovászna megye minden településéről érkeztek gazdák, sok község polgármestere felsorakozott, és Tamás Sándor megyeitanács-elnök is beállt a tüntetők közé. A háromszékiek mellett Brassó, Hargita és Maros megyéből érkeztek tiltakozók.
Elkeseredettségükben vonultak utcára a gazdák, igazi termelők, akik úgy érezték, most hagyni kell a mezei munkát, az állatokat, és egységesen kell fellépni a közös gondok megoldása érdekében. A gazdák panaszaikat átiratban is megfogalmazták, ezt elküldik a kormánynak, az agrárminisztériumnak. Ha ezután sem teszik meg az általuk követelt lépéseket, Bukarestben szerveznek országos tüntetést, lezárják a fővárost, míg orvoslást nem kapnak bajaikra.
A legégetőbb kérdésként a tej árának eddig nem látott csökkenése került terítékre. Az üzletben egy doboz tej 5,1 lejbe kerül, ezzel szemben a gazdáknak a tejért 50–70 banit fizetnek a feldolgozók, míg az előállítási ár eléri az 1,28 lejt. Ez nem megengedhető, a kormánynak megoldást kell találnia arra, hogy többlettámogatást nyújtson a tejtermelőknek. A kormánynak többet kell foglalkoznia a gazdákkal, meg kell értenie, hogy mi történik tulajdonképpen az ágazatban. Megengedhetetlen, hogy a többségi termelők véleménye nélkül, szűk érdekkör előnyeit szem előtt tartva hoznak döntéseket – hangzott el a tüntetésen. Az elégedetlenségek sorában sze¬repelt a hegyvidéki támogatás eltörlése is. Nagy baj van ezen a téren, a 3–4–7 tehenes gazdák elestek a támogatástól.
A szenátoroknak, képviselőknek, a kormánynak kellene módosítást találnia erre, megengedhetetlen, hogy állítólagos uniós szabályzatok mögé bújnak, és nem a gazdák érdekében határoznak.
Vlad Constantin a bodza-vidéki gazdák képviseletében állt a mikrofon elé, és elsősorban a vadak kártételéről szólt. Elszaporodtak a medvék, farkasok, lassan az iskolából hazatérő gyerekeket is megtámadják. Eddig leginkább ősszel tettek kárt a termésben, de most már tavasztól kezdve károsítják a kultúrákat. A károkat ugyan felmérik, de ezután nem történik semmi, a gazdák nem kapnak kártérítést.
A tüntetés végén több száz liter tejet locsoltak szét a prefektúra előtt, így nyomatékosították, hogy a felvásárlók értéktelennek tartják a hazai tejet.
Kép: Albert Levente/Háromszék
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.