// 2024. október 5., szombat // Aurél
Marosvásárhely

Rekordokat döntött az idei Forgatag

A marosvásárhelyi fesztivál ötödik kiadása – a szervezők értékelője – szerint az eddigi legjobb volt.

„A legek Forgatagának is nevezhetnénk az ideit, hiszen több szempontból is rekordot döntöttünk” – indít a Vásárhelyi Forgatag záróközleménye, mely számokkal támasztja alá a kijelentést. Egyrészt ebben az évben tartott a leghosszabb ideig – tíz napig – a rendezvény, és most volt a legnépesebb a szervezői csapat. Mintegy 50-en vettek részt a szervezében, munkájukat nagyszámú önkéntes csapat segítette. 45 társszervező intézmény és egyesület csatlakozott idén a Forgatag programjaihoz, és több mint 50 vállalkozás támogatta a rendezvény létrejöttét.

Idén kínálták a legtöbb, vagyis 370 programot a vásárhelyieknek és az idelátogatóknak, mintegy 51 helyszínen: az Aranykakasnál, a Kultúrpalotában, a Teleki Tékában, a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, annak sportpályáján, a Maros Megyei Múzeum különböző részlegeiben, a várban, Vártemplomban, a színházban, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban, a Víkendtelepen, az állatkertben, a zsinagógában, a G-kávézóban, a Ligetben vagy a Teleki-Köpeczi házban, stb. 47-re nőtt az árusok száma is, sokkal több boros poharat váltottak ki a Borudvarban, mint tavaly, összesen 6 színpadon voltak koncertek.

A szervezők konkrét számadatokkal egyelőre nem szolgáltak a résztvevők számát illetően, de közöltek: megszámlálhatatlanul sokan voltak. Nőtt a román érdeklődők száma is: szinte minden rendezvényen lehetett román szót hallani.  

A záróközlemény szerint jó ötletnek bizonyult a Szféra programjait korábban megszervezni, így arra is nagyon sokan el tudtak jutni. 

Az ötödik Vásárhelyi Forgatag egyik újdonsága volt a karszalagok bevezetése,  amelyekkel kedvezmények jártak a fizetős programokra, ugyanakkor támogatni lehetett a Bolyai sportpálya felújítását és a rendezvény családi programjait is. A karkötők tulajdonosai nyereményakción vehettek részt, a nyertesek listája itt található.  

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro