Így is lehet. 118 alkotó 10 perces filmje. Kolozsvárról. Kurva jó!
Péntek este került sor a Radina Kortárs Művészeti Akció által meghirdetett Rakd össze Kolozsvárt! filmes projekt bemutatására, a kolozsvári Tranzit Házban.
És eddig tartott a szecskás sajtóbeszámoló. Kellemes mozisötétben lehetett megközelíteni a zsinagógát, az ember már így, előre is igyekezett összerakni a fejében Kolozsvárt, közelebbről a Névtelen utcát, hogy odataláljon.
A nagyteremből prog-rock-jazz-world-fusion muzsika hangjai szűrődtek ki. A látogató első útja mégis az emeletre vezetett, ahol feltankolt némi üdítővel, sörrel, forró borral, a művészet élvezetét elősegítendő. És már itt szembejött vele
videóból összefércelt filmtest. Az akció Facebook-oldalán a felhívás közzététele pillanatától kezdve követni lehetett a videókat, a feltöltés sorrendjében. Voltak köztük vérprofik, nagyon jók, extrém kreatívak és bájosan amatőr ötpillanat-felvételek. A kiírók semmilyen technikai feltételt nem szabtak, ami nagyon jót tett a részvételnek. (Csak önmagukat túl komolyan vevő erdélyi egófilmesek nem vettek részt a projektben.) Két dolgot kértek csupán: 5 másodperces filmidő és Kolozsvárhoz kötődő tartalom.

És akkor itt jön a nagy gratuláció. A Radinának, no meg a 118 alkotónak sikerült egy rohadt jó filmet összehozni. Gyakorlatilag ingyen. És együtt. Az emeleti playlist véletlengenerátor alapon működhetett, ugyanis az összesen 10 perc körüli anyag folyamatosan változott. És a nézőnek váratlanul az az érzése támadt, hogy
Amelynek laza, villanásokból összeilleszkedő szövetébe remekül beilleszkedtek a mobiltelefonnal ötletszerűen felvett másodpercek is.
És akkor még hátra volt az odalent. A mozgókép-labirintus. A szervezők összesen öt vászonnal szabdalták fel a Tranzit Ház nagytermének terét. A néző belépett és máris zuhogtak rá a képek. Jobbról, szemből, balról, elölről, hátulról. Az egyes vásznakon látható filmekbe itt már belenyúlt kicsit egy vagy több vágórendezői kéz, némi irányt szabva a szekvenciák egymásutániságának, viszont itt a nézőt körülvevő képözön adta a kiváló élményt. A szintet tovább emelte a vászonlabirintus legmélyén rejtőzködő zenekar (Bocsárdi Magor, Hátszegi Zsolt, Iszlai József, Váncsa Levente) által erre az alkalomra kidolgozott improvizatív hangegyveleg.

Közönség volt. Nagyon is. Viszont a 120 perces happening vége felé már igen gyéren mozogtak hús-vér emberek a térben. Viszont magukkal vitték a képeket. És ez a fontos. Elmondhatjuk: ritkán látunk ilyen jó audiovideo-performatív eksönt ebben a kincsesnek nevezett városban.
És akkor a bónuszhír: meg nem erősített információink szerint a projekt a közeljövőben Budapesten és Finnországban is látható lesz. Úgy legyen. Ott a helye, a nagyvilágban. Is.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.
Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.

A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.