// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

Pontára szavaz a romakirály

// HIRDETÉS

Dorin Cioabă többszázezer voksot ígér a jelenlegi kormányfőnek a novemberi államfőválasztáson.

Victor Ponta szociáldemokrata kormányfőt támogatja a novemberi elnökválasztáson a Romák Demokratikus Szövetségének Pártja (PADR) – erről hétfőn írt alá megállapodást a Dorin Cioabă, a párt elnöke a kormánykoalícióban részt vevő Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR). Cioabă, aki a romák nemzetközi királyának tekinti magát, múlt hét végén jelentette be, hogy pártját hivatalosan bejegyezte a bíróság. A hétfői megállapodás aláírása után úgy nyilatkozott: több százezer roma csak az ő jelzésére vár, hogy kire adja voksát az elnökválasztáson, úgyhogy az ő állásfoglalása eldöntheti, ki lesz Románia következő elnöke.

A PADR-nek állítólag 150 ezer tagja van, de Cioabă szerint emberei a közösség sokkal több tagjával együttműködnek és a voksok nagyon nagy része a külföldön – elsősorban Olaszországban és Spanyolországban élő – romáktól fog érkezni.

A szociáldemokratákkal szorosan együttműködő UNPR-t Gabriel Oprea belügyminiszter vezeti, de a „romakirállyal" kötött egyezményt egyik helyettese írta alá. Az UNPR vállalta, hogy a 2016-os parlamenti választásokon PADR-jelölteket is indít listáin azokban a térségekben, ahol nagy számú roma közösség él.

Az ellenzéki liberálisokhoz közel álló Realitatea hírtelevízió szerint a roma párt Pontának nyújtott támogatásával áll összefüggésben az is, hogy az elnöki tisztségre pályázó kormányfő egy vasárnapi tévéműsorban azt ígérte: a kormány január elsejétől megduplázza  félmillió hátrányos helyzetű gyerek családi pótlékát.

Mint ismeretes, Dorin Cioabă – elsőszülött fiúként – elhunyt apjától, Florin Cioabától örökölte tavaly augusztusban a romák nemzetközi királyi címet. A temetésen az elhunyt uralkodó kisebbik fiát, Daniel Cioabát is megkoronázták: ő romániai romák királya címet kapta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

// még több főtér.ro