Hátha az Európai Tanács még felülbírálja a kvótákat.
Az Európai Unió állam- és kormányfői szerdai rendkívüli ülésükön még felülbírálhatják a belügyminiszterek keddi döntését a menekültek kötelező kvóták alapján megvalósítandó elosztásáról - állította Victor Ponta kormányfő kedden.
Románia - Magyarországgal, Csehországgal és Szlovákiával együtt - a kötelező kvóták ellen szavazott a belügyminiszterek keddi tanácskozásán, de a többi uniós tagállam támogatásával (Finnország tartózkodása mellett) összejött a döntéshez szükséges minősített többség.
Ponta egy kedd esti televízióműsorban azzal hárította el az állásfoglalást a Romániára nézve is kötelező érvényű döntést illetően, hogy az még változhat. Kifejezte reményét, hogy szerdán „egyes dolgokról még lehet tárgyalni" az Európai Tanácsban, mert a „legfontosabb döntéseket" ott hozzák.
A román média arról számolt be, hogy a keddi döntés alapján Olaszországból és Görögországból szétosztandó 66 ezer menekült közül Romániának 2475-öt kell befogadnia, vagyis a korábbi - 40 ezer menekült szétosztását célzó - szeptember 14-én kiszabott kvótával együtt Bukarestnek 4.837 menedékkérőről kell gondoskodnia.
A műsorvezető kérdésére, hogy van-e Romániának pénze a tervezettnél több menekült befogadására, Ponta kifejtette, hogy ez nem pénzkérdés, hanem logisztikai és beilleszkedési probléma.
„Nem azért fogadjuk ezeket az embereket, hogy bezárjuk őket valahova: meg kell próbálnunk normális életet biztosítani számukra, amíg visszatérhetnek a hazájukba, de ebben nincs olyan tapasztalatunk, mint Amerikának vagy Franciaországnak" - magyarázta aggályait a román kormányfő.
A Legfelsőbb Védelmi Tanács múlt heti ülése után Klaus Johannis államfő megerősítette, hogy Románia a kötelező befogadási kvóták ellen fog szavazni az uniós belügyminiszterek tanácskozásán, de figyelmeztette honfitársait, hogy a kvótarendszer ellenzői kisebbségben maradhatnak. Johannis múlt heti nyilatkozatával már megelőlegezte: az Európai Unió arra kötelezheti Romániát, hogy az általa felajánlott 1785-ös keretnél nagyobb számban fogadjon be menekülteket. Ebben az esetben Bukarest uniós alapok felhasználásával tervezi a helyek számának bővítését a meglévő menekültbefogadó-központokban, vagy „szélsőséges esetben" akár újabbakat is építhet - jelezte múlt héten a román államfő.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.

További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.