// 2025. december 23., kedd // Viktória

Ponta is érintett lehet a korrupciós botrányban

// HIRDETÉS

A jelenlegi kormányfőt is megkörnyékezték a kilenc minisztert érintő szoftverbeszerzési botrányban – legalábbis erre utal a DNA nyomozati anyaga.

Victor Ponta miniszterelnök is érintett abban a számítástechnikai közbeszerzésekkel kapcsolatos korrupciós ügyben, amely miatt a múlt héten kilenc volt miniszter ellen kezdeményezett bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA).  A novemberi államfőválasztás legesélyesebb jelöltjének tartott Ponta neve állítólag abban a sajtóba is kiszivárgott dokumentumban bukkant fel, amellyel a legfőbb ügyész a parlamenti mandátummal rendelkező gyanúsítottak mentelmi jogának felfüggesztését kérte a törvényhozástól.
A vádhatóság egy tanúvallomásra alapozva azt feltételezi, hogy 2004-ben Claudiu Florică, a Fujitsu Siemens Computers vezetője a Szociáldemokrata Párt ifjúsági szervezetének (TSD) adományozott számítógépekkel vesztegette meg a szervezetet vezető és az akkori Năstase-kabinetben a kormány vizsgálati részlegét irányító Victor Pontát. Florica állítólag azt kérte tőle, küldje ellenőreit az oktatási tárca nyakára", és így vegye rá a tárca tisztségviselőit, hogy a cégét részesítsék előnyben a számítástechnikai közbeszerzéseknél.
Ponta leszögezte, hogy 2004-ben a szerződések nem tartoztak illetékességébe, a vizsgálati részleget 2004 márciusától már nem ő vezette, mert időközben kinevezték európai integrációs miniszternek, a TSD nem különálló jogi személy, és így adományokat sem fogadhatott el, az ifjúsági szervezet székházát pedig különben is már két évvel korábban, 2002-ben felavatták. A szociáldemokrata politikus kifejezte meggyőződését, hogy a sajtót politikai ellenfele, a jobboldali Traian Băsescu államfő emberei látják el őt lejáratni próbáló álhírekkel a novemberi választások előtt.
Pénteken a DNA kilenc volt miniszter ellen kezdeményezett eljárást a 2004-ig visszanyúló nagyszabású korrupciós ügyben, amelyben a szociáldemokrata Nastase- (2000-2004) és a jobbközép Boc-kormány (2008-2012) tisztségviselői egyaránt érintettek. Az ügyet maga Victor Ponta miniszterelnök indította el, amikor kormányának vizsgálati részlegétől a Boc-kabinet oktatási szoftverbeszerzéseiről kért jelentést, és aztán átadta a DNA-nak. Az ügyészek azonban kiterjesztették a nyomozást a szoftverlicencekről szóló első kormányzati keretszerződések időszakára is, és az ügyben most már a Nastase-kabinet volt tagjai teszik ki a gyanúsítottak többségét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon
Krónika

RMDSZ-felmérés: az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást Magyarországon

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro