Mivel itt még nem annyira gazdag a kézműves sörök kínálata.
Bukarestben mutatkozott be kedden a magyar Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete, amelynek tagjai Magyarország határain túl elsőként Romániában akarnak terjeszkedni.
Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke az MTI-nek elmondta: az elmúlt öt évben felfutott a magyar kézműves sörpiac, évente szinte megduplázódik a gyártói kapacitás, ugyanakkor a piac telítődik, ezért fontos az egyesület tagjai számára, hogy más országokban is terjeszkedjenek.
A kisüzemi sörfőzdék évente 90 ezer hektoliter sört állítanak elő. A 25 éves múlttal rendelkező, mintegy 60 tagot számláló egyesület a magyarországi kézműves sörpiac 70 százalékát képviseli, a termelést tekintve a 90 százalékát. Terveik között szerepel, hogy Horvátországban, Szlovéniában és Ausztriában is terjeszkedjenek.
Gyenge Zsolt elmondta, a bukaresti bemutatón a nagykereskedelmi partnerekkel szeretnék felvenni a kapcsolatot, akik saját disztribúciós kapacitással rendelkeznek, és a magyar-román határhoz viszonylag közeli nagyvárosokból el tudják látni egész Romániát. A jó vásárlóerővel rendelkező térségeket tekintik fő piacnak Románián belül, közöttük a bukarestit - mutatott rá.
Hozzátette: Romániában is kezdtek megjelenni a kis sörfőzdék, de a kínálat még nem olyan gazdag, mint Magyarországon.
Várhatóan a következő három-négy évben megerősödik a román kézműves sörpiac is - magyarázta, de addig a magyar sörfőzdék ki szeretnék használni az új piaci lehetőséget.
Az érdekvédelmi szervezet bukaresti bemutatkozására Magyarország bukaresti nagykövetsége teremtett lehetőséget. Szentgyörgyi Zoltán külgazdasági attasé az MTI-nek elmondta: 2015-ben a románok egy főre eső évi sörfogyasztása 74 literről 80 literre nőtt, emellett az országban értékesített sör mennyisége is 6,5 százalékkal bővült a vizsgált időszakban. Ezek a pozitív mutatók ösztönözték, hogy javasolják a magyar kisüzemi sörfőzdék figyelmébe a román piacot - mondta.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.