// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Pattanásig feszült a helyzet a PSD-ALDE koalíció és a kormány között

// HIRDETÉS

Az ALDE megvonta a támogatását Sorin Grindeanu kormányfőtől, aki a PSD elnökének, Liviu Dragneának a lemondását kérte.

Megvonta politikai támogatását Sorin Grindeanu miniszterelnök kabinetjétől  az ALDE – jelentette be szerdán Călin Popescu Tăriceanu pártelnök. Elmondása szerint várhatóan a Szociáldemokrata Párt (PSD) is megvonja támogatását, így a Grindeanu-kormány parlamenti támogatás nélkül marad.

Tăriceanu szerint a döntést a kabinet munkájának kiértékelése után hozták meg. Mint mondta, a csaknem fél éve hivatalban lévő Grindeanu-kabinet

késedelembe esett a kormányprogramban vállalt intézkedések gyakorlatba ültetésének többségével.

Az ALDE elnöke egyebek mellett azt rótta fel a kormánynak, hogy nem hozta létre a kormányprogramban beígért szuverén befektetési alapot, és nem nyitotta meg az államkötvény-piacot a lakossági befektetők előtt.

Tăriceanu szerint a PSD-ADLE koalíció továbbra is működik, csak a kormányt akarják lecserélni. Arra a kérdésre, mi a garancia arra, hogy Klaus Iohannis államfő ismét a szociálliberális koalíció jelöltjét bízza majd meg kormányalakítással, Tăriceanu annyit mondott: a parlament összetétele nem változott.

Tăriceanu hozzátette, az ALDE mind a négy minisztere előkészítette lemondását, arra az esetre, ha a miniszterelnök nem nyújtaná be ezek után a teljes kormány lemondását. A román média úgy tudja, a PSD-s miniszterek többsége is megírta lemondását a párt délután kezdődött végrehajtó bizottsági ülése előtt, hogy így kényszerítsék meghátrálásra a tisztségéhez ragaszkodó, a bírálatokat megalapozatlannak tartó kormányfőt.

Sorin Grindeanu a PSD tanácskozása előtt közölte, nem szándékozik távozni posztjáról.

Később azt mondta: csak akkor mond le, ha garantált, hogy Iohannis a PSD köreiből nevezi ki az új kormányfőt. Ha Grindeanu nem távozik önként, tisztségétől csak a parlament foszthatja meg. Ehhez a PSD-ALDE koalíciónak saját kormánya ellen kell bizalmatlansági indítványt beterjesztenie és megszavaznia.

A forrsások szerint Grindeanu az ülésen azt kérdezte a párt vezetőségétől, hogy ki állította össze a miniszterek tevékenységét kiértékelő jelentést, mert ő a szerdai bizottsági ülésen látta először a dokumentumot.

„Felébresztettétek Iohannist a 13-as sürgősségi kormányrendelettel, és most neki akarjátok adni a kormányt?”

– kérdezte Grindeanu a PSD vezetőit a gyűlésen.

A kormányfő az ülésen bemutatta a kabinet tevékenységének saját maga által összeállított kiértékelését. Eszerint a PSD a kormányprogram által előírt intézkedések közül 97-et követelt meg a tárcáktól az első két negyedévebn, és ezek közül csak 9-et nem ültettek gyakorlatba – tájékoztat ugyanazon forrás.

Sorin Grindeanu azt mondta kollégáinak: 20 éve tagja a Szociáldemokrata Pártnak, de még soha nem élt át olyan agresszív kampányt, mint amilyent ellene intéztek egyes pártbéli kollégái az utóbbi hónapban.

A kormányfő a PSD-elnök Liviu Dragnea lemondását kérte,

írja a News.ro hírügynökség belső pártforrásokra hivatkozva. A kormányfő ezt azzal indokolta, hogy a pártelnök választotta ki a minisztereket a kabinetjébe, és ha a PSD-vezetők a miniszterek teljesítményével elégedetlenek, akkor Dragneának kellene vállalnia ezért a felelősséget.

Sorin Grindeanu nyilatkozat nélkül, a végrehajtói ülés vége előtt elviharzott a helyszínről azzal az ígérettel, hogy később nyilatkozik majd a kormány székhelyén. Az ülés résztvevői még nem szavaztak semmiről.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak
Krónika

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen
Főtér

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro