// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

Öt gyerekkel, gumicsónakon szökött át Romániába két afgán család a Dunán

// HIRDETÉS

Persze nem ez volt az útjuk végcélja.

Bár az időjárás egyre hidegebb, Románia határainál is folyamatosan próbálkoznak bejutni az EU-ba a jórészt Ázsiából érkező migránsok.

Ezúttal a Bánság csücskében, a Dunán keresztül próbáltak meg néhányan illegálisan Romániába jutni, ám a határrendészet résen volt.

A Krassó-Szörény megyei Ómoldován szolgálatot teljesítő határrendészek közlése szerint egy ellenőrzés során még hétfőn reggel, a határ őrzését hatékonyabbá tevő berendezések segítségével lettek figyelmesek egy motoros járműre, amely több emberrel a fedélzetén a Dunán keresztül a román oldal felé közeledett.

Azonnal a helyszínre vezényeltek egy egységet, amely a parton rá is bukkant kilenc külföldire, négy felnőttre és öt gyerekre.

Mint kiderült, két afganisztáni családról van szó,

az öt gyerek életkora 1 és 16 év közötti.

Természetesen őrizetbe vették őket, a járványhelyzet miatt pedig az első útjuk az ómoldovai városi kórházba vezetett, ahol kivizsgálták az illegális bevándorlókat.

Miután kiderült, hogy egészségesek, bevitték őket a határrendészet székhelyére, ahol a kihallgatáson elmondták,

azért szöktek át a határon, hogy valamilyen módon Nyugat-Európába jussanak.

Ez egyelőre meghiúsult, az ügyben egyelőre az ómoldovai törvényszéki ügyészség egyik ügyészének vezetésével vizsgálat zajlik, ezek lezárultával döntenek a további lépésekről.

Mint ismeretes, az eddigi gyakorlat szerint a román hatóságok igyekeznek rövid úton visszatoloncolni Szerbiába az onnan érkező illegális migránsokat, ugyanakkor ha azok menekültstátusért folyamodnak, kérelmük elbírálásáig menekültközpontokban helyezik el őket.

Románia a jelek szerint egyre kedveltebb tranzitútvonallá válik a törvénytelenül Nyugat-Európába igyekvő ázsiai bevándorlók számára: mint megírtuk, Temesváron hétfőn számoltak fel egy irakiakból álló embercsempészbandát, amely arra szakosodott, hogy átjuttassa a magyar-román határon a nyugatra igyekvő migránsokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

// még több főtér.ro