// 2025. november 15., szombat // Albert, Lipót

Orvosok mondják: az oltás megvéd a súlyos megbetegedéstől és a kórházba kerüléstől

// HIRDETÉS

Az oltáskampány kezdete óta eltelt hat hónapban alig néhányszor fordult elő, hogy a beoltott megfertőződötteket be kellett utalni.

Nagyon ritkán történik meg, hogy a beoltottak megfertőződnek koronavírussal és még ritkább esetben kerülnek kórházba, az viszont megnyugtató, hogy az ilyen megbetegedések enyhe lefolyásúak – derül ki a Hotnews összeállításából.

Azt már korábban is tudtuk, hogy

az oltás nem véd meg teljes mértékben a koronavírustól, a vakcinázás célja viszont épp a kórházba kerülés és az elhalálozás kivédése.

Adrian Marinescu, a bukaresti Matei Balș járványkórház főorvosa szerint a tapasztalat azt mutatja, a vakcinák sikeresen tudják megakadályozni a súlyos betegség kialakulását.

Az ország legnagyobb járványkórházában is nagyon ritkán fordul elő, hogy beoltottak szoruljanak orvosi ellátásra. Szintén jó hír, hogy a iași és a temesvári járványkórházba – ezek is a legnagyobbak közé tartoznak az országban – egyetlen beoltott fertőzöttet sem kellett beutalni a kampány kezdete óta. Szintén Marinescu mondja, hogy

a forgalomban lévő vakcinák a SARS-CoV-2 vírusnak a brit, illetve az Indiából származó delta variánsa ellen is hatásosak.

Beatrice Mahler tüdőgyógyász, a Marius Nasta Intézet igazgatója is arról beszélt egyébként, hogy az oltást követően bekövetkező infekció esetleges tünetei rendszerint enyhék, és rendszerint csak azok a beoltottak kerülnek kórházba, akik más betegségekkel is küszködnek.

A iaşi járványkórházba sem utaltak be olyan embert, akit az oltás mindkét adagját megkapta és megbetegedett. „Egyetlen ilyen esetünk sem volt” – mondja Florin Roşu orvos, a kórház ideiglenes igazgatója. Olyan esetek viszont voltak, hogy a fertőzésen korábban átesett személyek újrafertőződtek, de az ő esetükben is csak közepes súlyosságú betegség alakult ki.

Az országos közegészségügyi hatóság is közzétett már egy beszédes felmérést, mely szerint a teljesen beoltottak alig 0,1 százaléka kapta el a koronavírust, ez az arány az első oltás után is csak 0,5 százalékos.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok
Krónika

Veszélyben az állami nyugdíjrendszer, lépéseket sürgetnek a közgazdászok

Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro