// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Kolozsvár

Orvosi egyetemek ajtaján kopogtatott kedden a DNA

Az átmenő jegyet vásárló külföldi orvostanhallgatókkal összefüggésben nyomoznak.

A jászvásári, a temesvári és a kolozsvári orvosi egyetemeken, valamint az oktatási minisztériumnál vizsgálódott kedden a korrupcióellenes ügyészség tavaly elkövetett korrupciós bűncselekmények ügyében – közölte a román vádhatóság. A mostani vizsgálat összefüggésben áll azzal, hogy tavaly ősszel a jászvásári egyetem felvételijén csalás történt. Csaknem száz külföldi diák 2 ezer és 5 ezer euró közötti összeget fizetett azért, hogy dolgozatukat magasabb jeggyel osztályozzák és így bejuthassanak az egyetemre.

Ha ma kellene összeállítani a forradalmi 12 pontot, az első kétség kívül az lenne: le a korruptakkal! Még az egyetemeken is.

A kelet-romániai egyetemet marokkói diákok jelentették fel, miután azt tapasztalták, hogy az egyetem magyarázat nélkül törölte nevüket a bejutott elsőéves hallgatók listájáról. Tavaly októberben a botrány miatt Dragoș Pieptu rektor lemondott tisztségéről.

Az ügyészek kiszálltak a temesvári és a kolozsvári orvosi egyetemre, dokumentumokat vittek el az oktatási minisztériumból is. A szaktárca szóvivője szerint az egyetemekkel folytatott levelezés is az ügyészég által bekért iratok között található – közölte a Digi 24 hírtelevízió, amely úgy tudja, az ügyészek újabb bizonyítékokat keresnek a felvételin történt csalás ügyében.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro