// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab

Országszerte ezrek tüntettek az abortusz ellen

// HIRDETÉS

„Egy gyerek az anyának, egy az apának, egy harmadik pedig az egyháznak és az országnak”.

Románia és Moldova több száz településén rendeztek felvonulást az abortusz ellen szombaton. A rendezvényeket nem egységesen koordinálták, mindenhol önállóan szervezték különböző civil szervezetek egyházi támogatással, Az élet hónapja kampány keretében.

Bukarestben több mint ötezer ember vonult az utcákon abortuszellenes, családpárti transzparensekkel és jelszavakkal. A kezdeményező Diákok az Életért Egyesület szerint a lakosság számához viszonyítva Románia Oroszország után a második ország a világban, ahol a legtöbb terhességmegszakítást végzik: 1958 és 2016 júniusa között több mint 22 millió törvényes abortuszt hajtottak végre az állami kórházakban.

Mint elhangzott, a rendezvények célja nem az abortusz betiltása, hanem a családok, az anyák támogatása és a gyerekvállalás bátorítása tanácsadással, anyagi és lelki támogatással.

Hasonló felvonulásokat rendeztek az ország összes nagyvárosában és a kisebb városokban is, Aradtól Kolozsváron és Brassón át Konstancáig. Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Nagyváradon vagy Szatmárnémetiben is tüntettek az abortusz ellen.

A rendezvények erőteljes egyházi támogatással zajlottak, a vallási vezetők minden helyszínen jelen voltak a felvonulásokon. Az egyházi képviselők több helyszínen hangsúlyozták a férfiből és nőből álló hagyományos családmodell támogatását és kérték az államfő és a miniszterelnök támogatását ahhoz hogy az alkotmány egyértelműen rendelkezzen erről.

„Egy gyerek az anyának, egy az apának, egy harmadik pedig az egyháznak és az országnak. Az abortusz égbekiáltó bűn” – fogalmazta meg az egyházi álláspontot Andrei kolozsvári metropolita.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro