// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Országos szinten lassan egyenesedik a járványgörbe, a neheze viszont még így is hátra van

// HIRDETÉS

Továbbra is több a beteg, mint amennyit elbír az egészségügyi rendszer. Kovászna megyében még tart a növekedés.

Stabilizálódni látszik a napi esetek száma Romániában: az október 19-i, közel 19 ezres csúcs után hat nap csökkenés következett, majd a keddi összesítő napot leszámítva (akkor 16 765 új esetet regisztráltak) csütörtökre 13 197-re csökkent a 24 óra alatt beazonosított fertőzöttek száma. Az adatok alapján elkezdődhetett a járványgörbe várva várt egyenesedése,

ez azonban még nem jelenti azt, hogy túl vagyunk a nehezén.

Az orvosok figyelmeztetnek: a 15 ezer körüli napi esetszám rendkívül magas, az intenzív terápián nem áll meg a növekedés, és a kórházak továbbra sem bírják ellátni az összes intenzív ellátást igénylő beteget. Fontos, hogy aki most oltatta be magát, maradjon elővigyázatos, mert az immunválasz a két dózis után körülbelül 30 nappal alakul ki (az egydózisos oltás után 14 nappal).

Jelenleg több mint 20 ezren vannak kórházban koronavírus-fertőzés miatt, ebből 1881-en szorulnak intenzív terápiára. Az utóbbi 24 órában 415 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal, az áldozatok közt van három huszonéves is, akik más betegségben is szenvedtek.

365 oltatlan, 50 oltott van a halottak között.

A legtöbb új esetet Bukarestben (1839), illetve Temes (592), Konstanca (581), Iași (579), Brassó (567), Szeben (549) megyében regisztrálták, de kiugróan magas számai vannak még Kolozs (524) Bihar (511) és Arad (415) megyének is.

Míg országos szinten a járvány lassú kiegyenesedése figyelhető meg, Kovászna megyében – az előzőekhez képest – még csak most indultak növekedésnek a számok. Erről Ágoston László, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője számolt be. Közel kétszáz fertőzöttet ápolnak a kórházakban, kilencen szorulnak intenzív terápiás ellátásra. A negyedik járványhullám később érkezett meg a székelyföldi megyébe, ezért a járványcsúcs is halasztódik. A legtöbb kórház megtelt, növelték az intenzív terápiás ágyak számát, ugyanakkor oxigénkoncentrátorokat kértek a súlyos betegek számára.

A megyében elég alacsony, 22%-os az átoltottság,

az érdeklődés az utóbbi időben növekedni látszik, ezért a vidéki településekre is elviszik az oltás lehetőségét.

A Kovászna megyei napi esetszámok nem mutatnak ugrásszerű növekedést, legalábbis az országos járványhatóságok adatai szerint.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette
Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

Tusványos: a Tisza politikusai elutasították a meghívást, román együttes is fellép
Krónika

Tusványos: a Tisza politikusai elutasították a meghívást, román együttes is fellép

A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen
Székelyhon

Viharok rondíthatnak bele a kánikulába több Hargita megyei településen

Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.

// még több főtér.ro