A korrupcióellenes ügyészség szerint kenőpénzt fogadtak el, a csíkszeredai polgármester szerint politikai bosszú áldozatai.
Őrizetbe vette szerdán este az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét, valamint Szőke Domokos alpolgármestert az ellenük fölmerült korrupciós gyanú miatt.
A csíkszeredai városházán, valamit az elöljárók otthonában szerdán reggel tartottak házkutatást, majd a korrupcióval gyanúsított Rádulyt és Szőkét Bukarestbe vitték kihallgatásra. Ráduly cáfolja az ellene felhozott vádakat, és politikai bosszút sejt az ügy mögött. A két elöljáró harminc napos előzetes letartóztatásáról csütörtökön dönt a bíróság.
Mint megírtuk, a polgármester folyamatosan tájékoztatta SMS-ben a Székelyhon portált, eszerint délután három körül ültették őt és helyettesét a DNA furgonjába a polgármesteri hivatal előtt, miután a lakásán és a hivatalban egyaránt házkutatást tartottak az ügyészek. Antal Attila alpolgármester irodájában még akkor is tíz ügyész nézte át a papírokat, többek között olyan iskolafelújítást is, amelyet a DNA 2010-ben és 2014-ben is kivizsgált.
Ráduly tájékoztatása szerint a DNA-t a Szakszervezetek Művelődési Házának megvásárlása, a Vodafone-szerződések, egy Kossuth utcai kereskedelmi bérlemény valamint az ingatlankataszter ügye, a Rét utcai kis park kialakítása, két hivatali jármű két szolgálati útja, a Csíki Sportegylet, a VSK Csíkszereda és az FK Csíkszereda támogatása, a City Parking szerződése és a Sapientia felújítása számára tavaly kiadott építkezési engedély érdekelte.
Az Agerpres hírügynökségnek kiszivárogtatott információk szerint havi tízezer euró kenőpénzt kapott Ráduly Róbert a City Parkingtól annak fejében, hogy az önkormányzat neki ítélte oda a város parkolóinak üzemeltetését, 200 ezer eurót azért, mert engedélyezte a Dedeman barkácsáruház felépítését, ötezer eurót a Vodafone-tól azért, hogy az önkormányzat szerződést kössön a mobilszolgáltatóval.
Emellett állítólag jogtalanul juttatott lakáshoz egy, az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített ingatlanban egy Hargita megyei tanácsost.
Szőke Domokos alpolgármester a DNA szerint egy bukaresti céget részesített előnyben egy park kialakítási munkálatainak odaítélésekor, majd a munka elvégeztével az önkormányzat akkora összeget fizetett ki, mintha a valósnál százszor nagyobb területről lett volna szó.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.