// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Őrizetbe vették Konstanca excentrikus polgármesterét

// HIRDETÉS

Összeférhetetlenség miatt vizsgálódnak ellene. De vannak más, korrupciógyanús ügyei is.

Őrizetbe vették hétfőn este Radu Mazărét, Konstanca extravagáns polgármesterét, akit összeférhetetlenség miatt jelentett fel a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) a feddhetetlenségi ügynökség (ANI).

A 300 ezer lakosú Fekete-tenger parti város vezetője előszeretettel mutatkozik alulöltözött hölgyek társaságában, rendszeres vendég a brazíliai Rio de Janeiro karneválján, illetve Konstanca éjszakai szórakozóhelyein, 2009 júliusában pedig azzal keltett felháborodást, hogy egy divatbemutatón náci egyenruhában pózolt.

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben negyedik mandátumát töltő polgármester most azért került a rendőrségi fogdába, mert a város Mazăre egyik barátja és üzlettársa cégeivel kötött 20 millió lejes szerződést, holott az ANI szerint azok nem vehettek volna részt a közbeszerzésen.

Az ANI az összeférhetetlenségi törvény megsértésének gyanújával jelentette fel a polgármestert, a DNA azonban most azt állítja: Mazăre az említett üzlettársa segítségével 40 millió lejnyi csúszópénzt is kapott különböző cégektől, amelyeket közpénzekből finanszírozott szerződésekhez juttatott.

Mazăre, aki szereti meglepni az újságírókat kirívó, filmvászonra illő jelmezeivel, hétfőn egy szerény tréningruhában és kis csomagocskával érkezett a DNA épületébe kihallgatásra. Mint mondta, nem csodálkozna, ha őt is őrizetbe vennék, ezért hozott magával egy könyvet, egy kis élelmet és egy keresztet.

Mazăre ellen több másik ügyben is eljárást indított a DNA. Tavaly hatalommal való visszaéléssel gyanúsították meg egy kártérítési ügyben, korábban pedig több nagyszabású ingatlanügyletben is bűnvádi eljárást indítottak ellene befolyással való üzérkedésért.

Egyik-másik ügyben már vádat is emeltek ellen, két éve pedig hatósági felügyelet alá helyezték, így mostanában nem külföldi karneválokra, hanem inkább a bíróságra jár.
Radu Mazăre őrizetbe vétele csak azért számít hírnek a magas rangú politikusok letartóztatásához már hozzászokott Romániában, mert kihívó viselkedésével és odamondogatós stílusával közismert szereplője a román médiának. Az egyik politikai elemző azonban hétfő megjegyezte róla: Mazăre esetében inkább az a furcsa, hogy eddig szabadlábon volt.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét
Székelyhon

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét

Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.

// még több főtér.ro