// 2026. január 14., szerda // Bódog

Óriási gond a falopás. Na de most jön az erdőőrség!

// HIRDETÉS

A rossz politikai döntéseknek is betudhatóan elképesztő méreteket öltött a falopás. Most a kormány megpróbál tenni ellene. Politikai döntéssel.

Romániában sok éve az illegális kitermelés a legnagyobb gond az erdőgazdálkodásban – nyilatkozta az Erdon.ro-nak Adam Crăciunescu, az Országos Erdészeti Igazgatóság (Romsilva) vezérigazgatója.

„A romániai fafajták közül több igen gyorsan nő, nagy hozamú, így a külföldi piac egy részét is el tudjuk látni innen. Összességében Európa is elég híres exportőr. Nekünk itthon sincs félnivalónk, ameddig csak annyit termelünk ki, amennyit pótolni is tud a természet és az ember. Nálunk, a romániai állami erdőgazdálkodásban, azaz a Romsilvánál részletes számítások nyomán végezzük a kitermeléseket, és vigyázunk. Ki kell azonban mondanom, hogy a nagy gondok a magán erdőkerületek által kezelt erdőségek esetében vannak. Már a világháborúk előtt, de még utánuk is egy darabig egészen jó volt itt az erdőgazdálkodás. Ám az utóbbi jópár évben a bűnözési hullám ide is lecsapott. És ennek hátteréhez tartozik az is, amit nagyon sajnálok, nevezetesen, hogy a témakör sokszor politikai tényezők szintjére terelődik át” – ecsetelte a vezérigazgató.
 
Crăciunescu kifogásolta, hogy sok esetben politikusok döntenek ilyen kérdésekben, anélkül, hogy értenének hozzá. „És akkor inkább mindenféle érdekek mentén hoznak döntéseket, már a visszaszolgáltatásokkor is csoportokat, önkormányzatokat favorizálnak. Akik aztán nem tudják megfelelően kezelni az erdőket. Vannak aztán azok, akik ráteszik a kezüket az erdőkre, és továbbadják azokat, kivágásra. Ráadásul az elmúlt 25 év során a törvények sem voltak következetesek. Most talán jöhet valamicske változás, mert döntés született az Erdészeti Őrség létrehozásáról. A vonatkozó kormányhatározat megvan, és pár napon belül az új hatóság hatáskörét is meghatározhatják. Aztán kezdődhet az alkalmazottak kiválasztása” – mondta a vezárigazgató.

Az Erdészeti Őrségnek a tervek szerint körülbelül ezer alkalmazottja lesz országosan, a hatóság működtetése pedig mintegy 500 millió lejes pluszköltséget jelent az államnak idén. Az őrség létrehozásáról a Környezetvédelmi Minisztérium dolgozott ki sürgősségi rendeletet, miután a Legfelső Védelmi Tanács nemzetbiztonsági kérdésnek minősítette az illegális fakivágásokat. A sürgősségi rendeletben az új őrség létrehozását azzal indokolják, hogy Romániában évente 8,8 millió köbméter fát vágnak ki törvénytelenül, ez pedig az országban kitermelt famennyiség egyharmadát jelenti. Az új alakulat célja az illegális erdőkitermelés visszaszorítása, de a kormány nem határozott meg pontos célértékeket.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Adóemelés: tiltakozásként öt kiló aprópénzzel fizette be a helyi adóját egy férfi
Krónika

Adóemelés: tiltakozásként öt kiló aprópénzzel fizette be a helyi adóját egy férfi

Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében
Székelyhon

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében

Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.

Holtan találták irodájában a rendőrfőnököt
Krónika

Holtan találták irodájában a rendőrfőnököt

Elhunyt szombaton a munkahelyén a Dolj Megyei Rendőr-főkapitányság 51 éves parancsnoka, Marius Daniel Mîrzacu. A rendőrfőfelügyelőt kollégái találták meg az irodájában, elsődleges feltételezés szerint szívinfarktus okozhatta a halálát.

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében
Székelyhon

Megszólalt a kormány a megemelt adók ügyében

A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.

// még több főtér.ro