// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Orbán Viktor úgy beszélt Trianonról, hogy nem a múltat emlegette (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Elég volt a száz évig tartó magyar magányból.

Nem biztos, hogy ezt a választ várta a Pesti Srácok riportere, amikor a miniszterelnök évindító, csütörtöki sajtótájékoztatóján Trianonról és a Székelyföld autonómiájáról kérdezte Orbán Viktort. A kormányfő ugyanis azt válaszolta:

„A történelmi emlékezet fontos, a történelmi évfordulók fontosak, az igazságnak el kell hangoznia, de ezzel már a jövőt illetően olyan sokra nem megyünk!”

Orbán Viktor szerint az elmúlt száz évben nem csak az történt, hogy Magyarország egy igazságtalan békediktátum miatt veszteségeket szenvedett el, de úgy véli, az azt követő időszakban az ország folyamatosan magára maradt a térségben, nem tudott kialakítani regionális együttműködést – ezt a miniszterelnök száz év magyar magánynak nevezte.

„Semmilyen bizalmi viszonyt nem tudtunk kialakítani a szomszédos országokkal, márpedig a velük való együttműködés nélkül nincs jövő”

– tette hozzá.

A miniszterelnök a legnagyobb eredménynek értékelte, hogy az elmúlt években Magyarország véget tudott vetni ennek a száz évig tartó magánynak, és számos relációban a történelmi tapasztalattól függetlenül szoros együttműködést tudott létrehozni a jövőre vonatkozóan, például Szlovákiával a V4 keretében, vagy Szerbiával és a viták ellenére Horvátországgal is.

Orbán Romániát nem említette.

„Az együttműködések összefüggésében lehet gondolkodni a jövőre – ez a tanulsága az elmúlt száz évnek.

Nem elszigetelnünk kell egymást, hanem mindenkinek – a maga történelmi igazságát nem megtagadva – együttműködésre kell törekednie,

építenünk kell Közép-Európát” – mondta Magyarország miniszterelnöke.

Orbán reméli, hogy a visszaemlékezések „nem visszavetnek, hanem előrevisznek ezen az úton”, ezért bölcs, okos mértéktartást kért mindenkitől.

December 15-én, a temesvári forradalmi megemlékezésen elhangzott beszédében egyébként Orbán együttműködést ajánlott fel Bukarestnek is, amikor azt mondta: Magyarország készen áll, hogy a szomszédjaival felépítsen egy új Közép-Európát. Klaus Iohannis államfő erre később a lehető legbarátságtalanabbul reagált.

Orbán Viktor sajtótájékoztatója itt tekinthető meg:

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro