Ludovic Orban PNL-elnök szerint igen. Ezért fel is jelentette őt.
Államcsínykísérlet és alkotmányellenes kezdeményezés – így minősítette Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy a legnagyobb ellenzéki párt, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első embere, Ludovic Orban hazaárulás miatt feljelentést tett Viorica Dăncilă miniszterelnök ellen.
Orban a kormány által megszavazott, az izraeli román nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről szóló memorandum miatt jelentette fel a kormányfőt e legfőbb ügyészségen csütörtökön
Dragnea ezt este úgy kommentálta: a feljelentés valójában a Klaus Iohannis államfő részéről korábban elhangzott fenyegetés – miszerint a miniszterelnök akkor jár jól, ha azt teszi, amit mondanak neki, és lemond – valóra váltása.
„Ez valójában Klaus Werner Iohannis feljelentése. Orban csak egy szánalmas eszköz. Nem az ő agyából pattant ki, ez Iohannis elnök Viorica Dăncilă kormányfőt érintő fenyegetésének valóra váltása. Amikor én hétfőn azt mondtam, hogy ez egy maffiózó stílusú fenyegetés, ő tagadta. A valóság azonban engem igazolt. Ha nem teszed azt, amit mondanak, feljelentünk és a politikai rendőrségre küldünk”
– fogalmazott Dragnea.
Kifejtette,
„Iohannis úrnak van hat háza, és most saját használatba venné a Victoria-palotát is” – tette hozzá a szociáldemokraták vezetője a kormányszékházra utalva. Szerinte a feljelentés nyomán a liberális pártelnököt felelősségre vonhatják a bűnüldöző szervek megtévesztése miatt, ami bűncselekmény, és szabadságvesztéssel büntethető.
Dragnea nyomatékosította: a miniszterelnök továbbra is élvezi a párt támogatását, és a kormány nem adja meg magát. Hozzátette, „egy cseppnyi igazság sincs” a feljelentésben, és jogászaikkal fontolgatják, hogy büntetőjogi feljelentést tegyenek a kezdeményezők ellen.
Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette,
A PNL elnöke egy iaşi-i sajtótájékoztatón közölte, saját nevében, „állampolgári minőségében” feljelentést tett a legfőbb ügyészségen a kormányfő és a PSD-elnök ellen. Dăncilă kormányfőt hazaárulással, az államfő félretájékoztatásával, jogkörének elbitorlásával és titkos információk nyilvánosságra hozatalával, Liviu Dragneát pedig szintén titkos információk nyilvánosságra hozatalával vádolja.
Ludovic Orban azt mondta, a feljelentést az a memorandum indokolja, amelyet Románia izraeli nagykövetségének Tel Avivból Jeruzsálembe költöztetése kapcsán fogadott el a kormány.
A legfőbb ügyészség továbbította a feljelentést a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészségnek (DIICOT).
Orban szerint a kormánypárti vezetők azáltal követték el ezeket a bűnöket, hogy a kabinet az államfő tudta nélkül memorandumot fogadott el Románia izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetéséről, és a titkos dokumentumról a nyilvánosság előtt beszéltek.
A PNL elnöke arra alapozza érveit, hogy az alkotmány szerint Románia külföldi képviseletére az államfő jogosult, és egy 2012-es alkotmánybírósági döntés is megerősítette az elnök szerepét az ország külpolitikai irányvonalának kialakításában, tehát
– közölte a párt szóvivője.
Daniel Horodniceanu, a DIICOT főügyésze közölte, az első feladatuk az, hogy megvizsgálják: a feljelentésben foglaltak alapján a miniszterelnök cselekedetei valóban kimerítik-e a hazaárulás fogalmát. Amennyiben igen, akkor az ő hatáskörük lesz lefolytatni a vizsgálatot.
Elemzők szerint az ellenzéki pártvezér fellépése nem feltétlenül azt célozza, hogy bíróság elé állítsák és esetleg el is ítéljék a kormányfőt, hanem csak eszközt akar biztosítani az államfőnek arra, hogy eltávolítsa Dăncilát a hatalomból.
Amennyiben ugyanis a vádhatóság bűnvádi eljárást indít a miniszterelnök ellen, Iohannis felfüggesztheti őt tisztségéből.
Az államfő április végén – egyebek között az ország izraeli nagykövetségének áthelyezése körüli nézeteltérésre hivatkozva – bejelentette, hogy megvonja a bizalmat Dăncilától, lemondásra szólította fel a miniszterelnököt, hozzátéve, alkalmatlannak tartja őt tisztsége betöltésére. Dăncilă közölte, hogy nem hajlandó lemondani, ilyen körülmények között pedig az államfőnek nincsenek eszközei leváltásra, őt csak a parlament távolíthatja el a kormány éléről.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.
Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.
Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.