Több tízezer gyermeket nevelnek a rokonok, miután a szülők külföldön dolgoznak.
A kormány szigorúbb megfigyelés alá helyezi a külföldön tartózkodó román vendégmunkások otthon maradt gyermekeit - derült ki a kabinet közleményéből szerdán.
A kabinet határozatot fogadott el, amely kiegészíti az eddig hatályos rendelkezéseket.
A döntés azt követően született, hogy Romániában egyre nagyobb gondot okoz az otthon hagyott gyerekek felügyelete. Közülük sokakat nagyszülők vagy rokonok nevelnek, miután mindkét szülő külföldön vállalt munkát. A hatóságoknak egy tavalyi statisztikája szerint 83 ezer olyan gyerekről van tudomásuk, akiknek legalább egyik szülője külföldön él.
A szigorítás arra vonatkozik, hogy a gyermekek felügyelésében illetékes állami hatóságnak miként kell eljárnia az ilyen kiskorúak figyelemmel kísérésében. A kiegészítő intézkedések országosan egységes nyilvántartási és megfigyelési eljárásokat írnak elő a hatóság számára.
A gyermekek azonosítása érdekében bevonják az iskolákat, amelyeknek minden tanév végén jelenteniük kell, hány gyereknek él külföldön egyik vagy mindkét szülője, illetve van-e olyan gyerek, aki egyéves külföldi tartózkodás után tért vissza az országba.
Ezt követően az illetékes hatóságnak ellenőriznie kell, hogy az egyedül maradt gyerek megfelelő felügyelet alatt van-e. A nyilvántartásba vételt követő első fél évben a hatóság képviselője kéthavonta látogatja meg a neveléssel megbízott személyt, hogy emlékeztesse a rá bízott gyermekkel szembeni kötelezettségeire, és tanácsokkal lássa el őt. Az első hat hónap után fél éves gyakorisággal kötelező az ilyen látogatás.
Az állami hatóság képviselőjének követnie kell a gyermek tanulmányi eredményeit, és amennyiben teljesítményének csökkenését észleli, értesítenie kell az osztályfőnökét vagy a tanítóját. A hatósági képviselő pszichológustól is tanácsot kérhet, amennyiben felmerül a gyanú, hogy a gyerek érzelmileg sérült.
A hatóságoknak azt is mérlegelniük kell, hogy fennáll-e a vizsgált családok szétválásának veszélye.
Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.
A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.
Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Lezuhant és felrobbant egy drón az ukrán–román határ romániai oldalán. Elhunyt az RMDSZ egyik leghosszabb ideig hivatalban levő volt parlamenti képviselője.

További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.