// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Obama végre döntött, ki legyen az amerikai nagykövet Romániában

// HIRDETÉS

Két és fél év átmeneti időszak után végre megvan Románia új amerikai nagykövete.

Több mint két évvel az előző távozása után új amerikai nagykövetet jelölt Barack Obama amerikai elnök Romániába – jelentette a román sajtó szerdán. Hans G. Klemm karrierdiplomata korábban Afganisztánban, Kelet-Timorban, Japánban, Dél-Koreában, valamint Trinidad és Tobagóban teljesített szolgálatot.

Romániában legutóbb 2010 és 2013 között volt nagykövete az Egyesült Államoknak Mark Gitenstein személyében, azóta a nagykövetséget ügyvivők vezetik. A jelölés hivatalossá válásához Klemmet az amerikai kongresszus illetékes szakbizottságának is meg kell még hallgatnia.

A román hatóságok szerdán üdvözölték a Fehér Ház bejelentését.

Bogdan Aurescu külügyminiszter egy román hírtelevíziónak kijelentette: örül, hogy két év és három hónap után végre megtörtént a jelölés, amelyet Bukarest már a nyilvánosságra hozatala előtt elfogadott. Rámutatott: Bukarest számára az Egyesült Államok és Románia közötti stratégiai partnerség nagyon fontos, azt folytatni és mélyíteni kell. Hozzátette: a két országnak egyebek között a kelet-európai térség katonai helyzetéről kell tárgyalnia, de a gazdasági téren folytatott együttműködés fokozásában is érdekeltek.

Aurescu hangsúlyozta, hogy a kereskedelmi és gazdasági együttműködés javítása azért is fontos Bukarest számára, mert

az Egyesült Államok jelenleg csak a 12. külföldi befektető Romániában.

Rámutatott: az elmúlt időszakban olyan jelzéseket kaptak, hogy az amerikai befektetők részéről nőtt az érdeklődés Románia iránt.

A tervek szerint az idén válik működőképessé az amerikai rakétaelhárító rendszer romániai bázisa, amely az Olt megyei Deveșelun épül meg. Az elmúlt években a két ország egyre szorosabbra fűzte együttműködését katonai téren, valamint a terrorizmus elleni harcban. Ugyanakkor Washington rendszeresen bírálta Bukarestet amiatt, hogy nem lép fel elég hatékonyan a korrupció ellen. Az amerikai elvárások között kiemelt helyen szerepelt a jogállamiság megerősítése is. 

Fotó: Digi 24

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro