Tudorel Toader igazságügy-miniszter közölte: feloldja a tárca egykori titkosszolgálatának archívumát, amelyből egyes állítások szerint dokumentumokat loptak el és másoltak le.
A lehető legrövidebb időn belül feloldja Tudorel Toader igazságügy-miniszter a korábban az általa vezetett tárca alárendeltségéve tartozó, tíz éve megszüntetett titkosszolgálat, a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívumának titkosságát.
Ezt maga a miniszter közölte szerdán reggel annak nyomán, hogy Dan Andronic újságíró egy, az Evenimentul Zilei című napilapban megjelent cikkében azt állította: amikor 2007-ben felleltárazták a 10 000 és 21 000 közötti dossziét tartalmazó archívumot – amelyben mintegy 3000 dosszié bírákra és ügyészekre vonatkozik – lemásoltak, illetve elloptak, sőt megsemmisítettek egyes dokumentumokat.
A lemásolt dokumentumokat azóta bírák és ügyészek zsarolására használhatták.
A cikk nyomán Cristina Tarcea, a legfelsőbb bíróság elnöke, illetve a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási tanács (CSM) az archívum titkosságának feloldását kérte.
Dana Gârbovan, a Romániai Bírák Országos Egyesületének elnöke egyenesen az igazságügyi tárca „katonai titkosszolgálatának” nevezte a SIPA-t , amely tele volt szekusokkal, és amelyen keresztül bírákat és ügyészeket zsaroltak.
Tudorel Toader ennek nyomán szerdán kijelentette: a törvényes előírások betartásával, a lehető legrövidebb időn belül feloldja a SIPA-archívum titkosságá.
A CSM azt is kérte kedden az igazságügyi minisztériumtól, hogy közölje, a bizottságok milyen intézkedéseket hoztak, pontosan mikor zárták le az archívumot, hozzáfért-e valaki utólag és hogyan történt a kezelése napjainkig.
Minderre két okból van szükség - írja a CSM: egyrészt tisztázni kell a testület jelenlegi jogi helyzetét, másrészt fényt kell deríteni azon feltételezések megalapozottságára, melyek szerint különböző célokra használták fel a SIPA-archívumban őrzött információkat.
Az 1991-ben eredetileg a büntetés-végrehajtási rendszer ellenőrzésére létrehozott szolgálatot 1997-ben utalták közvetlenül az igazságügyi tárca irányítása alá.
A különböző elnevezések alatt másfél évtizedig működtetett szakszolgálat állományának csaknem felét a Securitatétól (a volt kommunista titkosrendőrségtől) vette át.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.

Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.

Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.