Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.
A Béketanács nevű szervezet Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére alakult meg három héttel ezelőtt, a davosi világgazdasági fórum második napján. A szervezet Trump szándéka szerint a nemzetközi rend fontos intézménye, amelynek célja, hogy hozzájáruljon a fenntartható béke megteremtéséhez a világ konfliktusövezeteiben, elsősorban a Gázai övezetben.
Az amerikai elnök egy sor ország vezetőjének küldött csatlakozási meghívót, amit az európai államok közül csak Bulgária, Magyarország, Koszovó, Albánia és Belarusz fogadott el. Románia szintén kapott meghívót, de egyelőre nem jelezte, hogy kíván-e csatlakozni a Béketanácshoz. Viszont Franciaország, Svédország, Norvégia, Szlovénia, Nagy-Britannia, Németország, Belgium, Görögország és Ukrajna közölte, hogy nem vesz részt a Béketanácsban. Olaszország viszont „valószínűleg” ott lesz, közölte szombaton Giorgia Meloni kormányfő.
A Béketanács bírálói, köztük az EU, nem nézik jó szemmel a Trump által létrehozott szervezetet, mivel szerintük ezzel az amerikai elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsát megkerülve próbál közvetlen befolyást szerezni nemzetközi biztonsági folyamatokban.
Nicușor Dan államfő három nappal ezelőtt még azt mondta: Románia jelenleg is tárgyal az Egyesült Államokkal a csatlakozásról, de a bukaresti média által idézett források szerint akkor még inkább arra felé hajlott, hogy ne vegyen részt a szervezet első, február 19-ei, washingtoni ülésén.
A román elnök azonban, úgy tűnik, módosított álláspontján, vasárnap ugyanis arról írt Facebook-oldalán, hogy Románia képviseletében részt vesz a Béketanács ülésén. Ám a találkozón Románia csak megfigyelőként lesz jelen, Nicușor Dan pedig megerősíti majd az ország támogatását a a béke érdekében tett nemzetközi erőfeszítések iránt és nyitottságát arra, hogy részt vegyen a Gázai övezet újjáépítési folyamatában.
Az államfő azt írja: a részvételi döntés alapja az ENSZ Biztonsági Tanácsának amerikai kezdeményezésre elfogadott novemberi határozata, amelynek célja, hogy megteremtse az intézményi keretet a gázai háborút lezáró izraeli–palesztin béketerv végrehajtásához.
Az Országos Rendőr-felügyelőség (IGPR) egy sor adatot közölt vasárnap a rendőrség egy nappal korábbi tevékenységéről.
A közlekedésrendészet egy nap alatt országos szinten 126 közlekedési bűncselekményt állapított meg, bevont 618 gépkocsivezetői jogosítványt (96-ot sebességtúllépés miatt, 170-et pedig alkoholfogyasztás miatt), de visszatartotta 549 gépjármű forgalmi engedélyét is.
Országszerte az utakon 446 ponton álltak ki a rendőrök, több mint 8500 gépkocsit ellenőriztek és több mint 12 ezer személyt igazoltattak. Elvégeztek közel négyezer alkoholszondázást és 121 esetben drogtesztet is végeztettek autóvezetőkkel.
A rendőrök szombaton 2847 esetben léptek közbe különböző helyzetekben, ezek legnagyobb részében lakossági bejelentés alapján.
Azonosítottak 11 olyan személyt, akik ellen országos és nemzetközi körözés van érvényben.
Egy nap alatt 11 181 esetben büntettek kihágásokat, a pénzbírságok értéke összesen több mint 4,7 millió lej.
Szombaton egyébként országos közbiztonsági akciót szervezett a belügyminisztérium, ennek keretében több mint háromezer rendőr és csendőr dolgozott a közrend biztosításán, az erőszakos tettek megelőzésén, a kábítószer-kereskedelem visszaszorításán és a közúti közlekedés zavartalanságán.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) legfrissebb, januári statisztikái jelentős eltéréseket mutatnak a havi nyugdíjak összegében.
Januárban Romániában 4 698 070 nyugdíjas szerepelt a nyilvántartásban, az átlagnyugdíj összege 2 819 lej volt. A nyugdíjak összértéke a múlt hónapban közel 13 milliárd lej volt.
A nyugdíjasok közel egynegyede 1 300 lejnél kevesebb összeget kap havonta, ami a 2 574 lejes nettó minimálbérnek csak a fele. Valamivel több mint egymillió nyugdíjas kap havonta 4 000 lejnél többet, ennek a kategóriának a fele 5 000 lejnél is többet.
A közel 4,7 millió nyugdíjas közül több mint 531 ezer személy a mezőgazdaságban dolgozott, az ő esetükben az átlagnyugdíj értéke 720 lej.
A leggazdagabb romániai nyugdíjasok az igazságszolgáltatásban dolgoztak. Ezen a területen továbbra is meghaladja a 25 ezer lejt a havi nyugdíj összege. Januárban 5 793 ilyen személy kapott nyugdíjat, közülük csak 2 536 járult hozzá az állami nyugdíjalaphoz.
Az igazságszolgáltatási 25 447 lejes átlagnyugdíjból 22 312 lej az államkasszából fizetett különleges nyugdíj, a nyugdíj-hozzájárulásokból csak 7 532 lej illetné meg ezt a kategóriát.
A második legjobban fizetett nyugdíjas kategória a civil pilótáké, ők januárban átlagosan 13 100 lejt kaptak, ebből 8 063 lej származik az államkasszából.
A harmadik helyen az Állami Számvevőszék volt alkalmazottai állnak, ők átlagosan 10 419 lejes nyugdíjat kaptak januárban, ebből valamivel több mint 2 500 lejt az államkasszából.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.
… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.
Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.