Korona ide vagy oda, mégiscsak tüzet loptunk az istenektől.
Csütörtök délelőtt, a hagyományoknak megfelelően a görögországi Olümpiában, az ókori játékok helyszínéül szolgáló híres stadionban fellobbant a Tokióban tartandó 2020-as XXXII. nyári olimpiai játékok lángja, a csaknem háromezer éves hagyománynak megfelelően.
Az egykori olümpiai játékokat időszámításunk előtt 776-ban tartották meg először, majd i. e. 393-ig négyévente, összesen 292 alkalommal szervezték meg.
A modern olimpiai játékokon 1936-ban vezették be újra a láng meggyújtásának hagyományát, amely eredetileg arra a mitológiai momentumra emlékezik, amikor Prométheusz ellopta a tüzet Zeusztól, és az embereknek ajándékozta azt.
A lángot most is egy papnő lobbantotta fel – akit ezúttal Kszanti Georgiu görög színésznő személyesített meg – a nap sugaraival, egy fémből készült parabolatükör segítségével, Héra istennő temploma és oltára között. A papnő a templom elől az ókori stadionba vitte a lángot, ahol átadta a staféta első tagjának, aki idén először egy nő volt: Anna Korakaki olimpiai bajnok görög sportlövő személyében. A hagyomány szerint ugyanis a lánggal sportolók futnak váltóban Görögországból a játékok aktuális helyszínére, ezúttal Tokióba.
A koronajárvány miatt egyébként a szokásos kétszáz helyett csak száz díszmeghívott lehetett jelen az ünnepi pillanaton, nézőket pedig egyáltalán nem engedtek be. Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke elmondta: 19 hét van hátra a tokiói megnyitóig, és a vírusjárvány ellenére elkötelezettek, hogy megtartják a játékokat.
Bár a láng elsősorban az emberiség egységét, és a kontinensek közötti békét hivatott jelképezni, egy ilyen válságos pillanatban szerepe felértékelődik. Emlékeztet minket, hogy – bár ez a mindennapokban nemigen látszik rajtunk – azért mégiscsak tűzet loptunk az istenektől (vagy legalábbis egy titán volt oly kedves, és ellopta nekünk), és valamicskével azért többek vagyunk az állatoknál. Nincs az a járvány, ami legyőzhetne minket.
">Ide kattintva a láng fellobbanásának pillanatát (na jó, másodperceit) láthatják, de aki kíváncsi a teljes, másfél órás ceremóniára,
">ide kattintva megtekintheti.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.