// 2025. december 24., szerda // Ádám, Éva

Nemzeti parkból származó fát is trancsírozott az osztrák fafeldolgozó

// HIRDETÉS

A Retyezátból a Schweighoferhez – lekövették a törvénytelenül kivágott rönkök útját.

Több mint egymillió megtekintést gyűjtött be az a Facebookon tavaly év végén közzétett felvétel, mely arra kényszerítette az osztrák Holzindustrie Schweighofer társaság vezetőségét, hogy reagáljon rá – közölte a România Curată portál.

A hatperces kisfilm egy előző év februárjában indult tényfeltáró tevékenység eredménye, melyet az Agent Green szervezet vezetője, Gabriel Păun készített, és azt örökíti meg, amint egy rönkfával megrakott teherautó a Retyezát Nemzeti Parkból hivatalos dokumentumok nélkül jutott el az osztrák fafeldolgozó szászsebesi gyárába. Ennek következtében a cég képviselői találkozóra hívták Bécsbe Gabriel Păunt. A találkozó kapcsán elmondta, a társaság azt ígérte, közösen keresnek megoldást arra, hogy a faanyag útja nyomon követhető legyen, ugyanakkor lehetetlenné váljon, hogy rezervátumokból származó rönk bejusson gyáraikba.

Az Agent Green környezetvédelmi nonprofit szervezet közel egy évig követte a Retyezátban zajló illegális kitermelést, pedig a környezetvédelmi területen tilos bármilyen fa kivágása. Meglepetésükre, a kivágott rönkök az osztrák konszern gyárában kerültek feldolgozásra, bár a társaság 2014 nyarán azt ígérte, kiszűrik a rezervátumokból kitermelt fát.

Gabriel Păun feltérképezte a Retyezát Nemzeti Park törvénytelen vágások érintette területeit, figyelte a rönkökkel megrakodott autókat, feljegyezte a rendszámokat, a 112-es segélyhívón ellenőrizte a szállítmányok legalitását, majd célállomásukig követte őket. Így jutott el a jelentős üzleti forgalmat bonyolító osztrák fafeldolgozó gyárához.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is
Krónika

Ha szlovákozásért járt a bocsánatkérés, járjon a románozásért is

Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro