Mindenki szigorú büntetésre és a budapesti csapat továbbjutására számított, erre megérkezik ez a döntés. De a meccs még nincs lejátszva.
Bármennyire is meglepő, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) úgy döntött, nem zárja ki az Universitatea Craiovát az Európa Ligából a Honvéd elleni, múlt csütörtöki botrányos mérkőzés miatt – tudta meg az Index.hu a budapesti klubtól.
A craiovai mérkőzésen egy játékosok közti csetepaté közepette a hazai szurkolók
"> öngyújtóval dobták meg az északír játékvezetőt, miután épp mögötte robbant fel egy hanggránát. És a magyarokat folyamatosan gyalázó rigmusokról még nem is beszéltünk.
A budapesti csapat már a meccs másnapján jelezte, hogy megóvja az Európa Liga-selejtezőt, és azt remélték, hogy a Craiovától elveszik a tizenegyesekkel kiharcolt győzelmet és a továbbjutást. A mérkőzés egyébként 0-0-ra végződött, de a tizenegyespárbaj után az Universitatea továbbjutását eredményezte, és később az UEFA is ezt az eredményt hagyta érvényben.
Az oltyánok viszont három mérkőzésen zárt kapukkal játszanak az incidensek miatt, de a történtek után ettől az enyhe büntetéstől biztosan nem hatódtak meg, és csütörtökön már fogadhatják újabb ellenfelüket, a görög AEK Athént.
Kérem, találják ki, melyik országban, melyik nemzet tagja gépelte az örökkévalóságba a címbeli átkot. És azt is, hogy az efféle viszonyulás segíti-e az ország, a nemzet gyarapodását.
Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.
Az Antarktisz kutatásában új fejezetet nyitó hajó és legénységének történetét bemutató tárlat szeptember végéig látogatható.
A temesvári Dordeduh úgy szólt koncerten, mint az atom.
A gyergyói zenekar szombati produkciójával örökre beírta magát a székelyföldi krónikákba.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Ion Iliescu után Traian Băsescu is kórházba került. És a vadiúj elektronikus személyikkel van egy kis gond.
Súlyos baleset történt csütörtök délben Málnás és Mikóújfalu között: egy személyautó és egy kamion ütközött, amelyben az autó sofőrje életét vesztette. A forgalom jelenleg váltakozó irányban, rendőri irányítással halad.
Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.
A bűncselekmények elévültek, az anyagi felelősség nem. Az alapfokú ítéletet négyszeri halasztás után hozta meg a Maros Megyei Törvényszék.
És sajnos újabb medve támadt emberre.
És sajnos újabb medve támadt emberre.
Tizenegyezer eurót keres havonta a folyamatosan csődközeli CFR igazgatója. És végre: megszűnik a papírra nyomtatott recept, itt az online gyógyszerfelírás.

Az új kormány megalakulásáig felfüggesztik a roncsautóprogramot. Rekordszintű az érdeklődés a napelemes rendszerek iránt.

Lassan körvonalazódik az eljövendő kormány feje, nem fogják kitalálni, ki az! És Gigi Becali beszólt egy játékosának, aki hátat fordított az ortodox vallásnak.

A CFR meg lassan eldönthetné, hogy akkor most csődbe óhajt menni vagy sem.

1,4 millió dollárral kaptak el egy ukrán házaspárt a román határon. Ion Iliescut az intenzív osztályon kezelik.
1,4 millió dollárral kaptak el egy ukrán házaspárt a román határon. Ion Iliescut az intenzív osztályon kezelik.
Ion Iliescu után Traian Băsescu is kórházba került. És a vadiúj elektronikus személyikkel van egy kis gond.
Ion Iliescu után Traian Băsescu is kórházba került. És a vadiúj elektronikus személyikkel van egy kis gond.
Nicușor Dan pedig azt üzente, meg kellene találni a bányászjárás felelőseit.

… akkora medvét fogtak a marosvásárhelyi állatkert közelében, mint egy ház… és az egyik alkotmánybíró állított egy olyat, hogy belerendült a mioritikus határ.

Egy USR-szenátor drogot talált a kocsija alá rejtve. A Lidl, az Auchan, a Profi és a Mega Image minőségellenőrei pedig csúszópénzért átvették a silány árut is.