// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

Nem volt magányos farkas az ansbachi és a würzburgi merénylő

// HIRDETÉS

Mindkettőjüket a Közel-Keletről irányították még közvetlenül az akciók előtt is – állítja a németországi sajtó.

A Közel-Keleten tartózkodott az az ismeretlen, aki mobiltelefonon utasításokat adott az ansbachi merénylet elkövetőjének közvetlenül a robbanás előtt – mondta csütörtökön a bajor tartományi belügyminiszter. Német sajtóértesülés szerint a würzburgi baltás-késes támadás tettesét is a térségből irányíthatták.

Joachim Herrmann, a bajor tartományi kormány kihelyezett tanácskozásának szünetében, Gmundban újságíróknak elmondta, hogy az Ansbachban július 24-én este elkövetett merénylet tettesét egy azonnali üzenetküldő szolgáltatás révén mobiltelefonon utasították, hogy mit tegyen, és hogyan viselkedjen.

A Közel-Keletről üzeneteket küldözgető ismeretlen „pontosan tudta, hogy miről van szó”, így például amikor a szíriai merénylő arról számolt be, hogy biztonsági emberek vannak az óvárosban rendezett szabadtéri koncert helyszínénél – amely a hatóságok feltételezése szerint a célpont volt –, arra utasította, hogy próbáljon meg besurranni vagy egyszerűen menjen be – mondta a miniszter. Azt nem közölte, hogy melyik közel-keleti országból érkeztek az utasítások.

A miniszter még szerdán elmondta: a telefonos üzenetváltás és a szemtanúk beszámolói alapján kétséges, hogy az elkövető éppen akkor akarta működésbe hozni a pokolgépet, amikor felrobbant. A robbanószerkezet a koncerthelyszín közelében lépett működésbe, a merénylő meghalt, tizenöt ember megsebesült.

A dpa hírügynökség a július 18-án Würzburgnál történt merénylet ügyében kezdett nyomozás menetét ismerő biztonsági forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy az elkövető szintén egy ismeretlen közel-keleti emberrel vagy szervezettel kommunikált a baltás-késes támadás előtti utolsó percekben. A nyomozást megnehezíti, hogy titkosított kommunikációt folytattak.

A Der Spiegel című hírmagazin korábban ugyancsak biztonsági forrásokra hivatkozva azt írta, a munkát az is nehezíti, hogy az elkövető a halála előtti percekben megpróbálta megsemmisíteni mobiltelefonját, baltájával a SIM-kártyát és az alaplapot is szétverte.

A bizonytalan személyazonosságú menedékkérő egy Würzburgba tartó vonaton, majd a szerelvényről leszállva megsebesített öt embert. Rárontott az elfogására érkezett terrorelhárítókra is, ezért lelőtték.

Az Iszlám Állam terrorszervezet mindkét esetben közölte, hogy a merénylő a katonájuk volt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro