// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Egészségügy

Nem végeznek több tüdőátültetést román betegen Bécsben?

Az egészségügyi miniszter szerint az ausztriai szakklinika nem bonthatja fel egyoldalúan a román szervátültetési ügynökséggel az együttműködést.

Nem hivatalos értesítést kapott, miszerint már nem fogadják a bécsi szakklinikán a tüdőátültetésre jelentkező romániai pácienseket – közölte Florian Bodog egészségügyi miniszter kedden.

Bodog sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy az erre vonatkozó értesítés nem hivatalos, hanem e-mailen kapta egy bécsi orvos-professzortól, aki szerint a romániai betegeket azért nem tudják már fogadni, mert csökkent az egészségügyi központ befogadóképessége. A szaktárca vezetője hozzátette: már felvette a kapcsolatot az Országos Szervátültetési Ügynökséggel (ANT) a hír kapcsán.

Bodog azt is elmondta, a tüdőátültetésre szoruló betegek problémáját nem lehet egyik napról a másikra megoldani, ezért tárgyalásra kell összehívniuk az összes érintett szakember, valamint a szervátültetési ügynökség képviselőit.

„A megállapodás nem engedi meg az ausztriai klinikának, hogy egyoldalúan felbontsa azt. Gyakorlatilag minden kommunikálásnak az Eurotransplanton keresztül kellett volna történnie. Beszéltem az ANT elnökével, aki hivatalos választ fog kérni az ügyben az Eurotransplanttól” – mondta az egészségügyi miniszter, aki elégedetlenségét fejezte ki a szervátültetési ügynökség tevékenységével kapcsolatban is, mert annak legalább két központtal kellene együttműködnie.

„Szerződésben állunk egy prágai és egy németországi szervátültetési központtal is, de nem mondhatok semmit, amíg nem beszéltem velük ” – tette hozzá Bodog.

Jelenleg öt román állampolgár van a bécsi klinika várakozási listáján, mondta Victor Zota a transzplantációs ügynökség vezetője. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro