// 2024. október 1., kedd // Malvin
Mezőzáh

Nem tudja, miért kellene ellátogatnia Mezőzáhra? Mondjuk az okot!

A Maros megyei falu közelében éppen most virágzik egy növénytani kuriózum.

De hol is van az a Mezőzáh? Itt:

Amint látható, Kolozsvár és Marosvásárhely felől is megközelíthető (az utak minőségéről nincs hír). Na de miért kellene odamenni éppen mostanában? Hát a Paeonia Tenuifolia miatt. Jó, van neki szép magyar neve is: keleti bazsarózsa. Ez a ritka növény éppen mostanság virágzik. És a következő két hétben tetőzik a színpompás jelenség. Vagyis akár ezen, akár a következő, nagyon hosszú hétvégén is meg lehet csodálni a virágba borulást a Mezőzáh közelében levő botanikai rezervátumban.

És akkor jöjjenek a legek. Az első: Mezőzáh az egyetlen hely Európában, ahol a keleti bazsarózsa ilyen szépen fennmaradt. Legalábbis a hírforrás szerint. Kicsit szétnéztünk, és azt találtuk, hogy a virág Magyarországon is megtalálható, szintén egyetlen helyen, viszont csak az utóbbi években leltek rá.

A mezőzáhi bazsarózsákra vonatkozó első ismert adatok viszont 1846-ból származnak, amikor is egy példány kiállításra került egy bécsi herbáriumban, az erdélyi flórát bemutató gyűjteményben. Mellesleg a növény a jégkorszak után telepedhetett meg Mezőzáh környékén, olyan 10 000 évvel ezelőtt.

A második leg: a mezőzáhi botanikai rezervátum a világ legmagasabb helye, ahol a keleti bazsarózsa megtelepedett. Aki a környéket ismeri, most felhúzhatja a szemöldökét: a vidék nem kimondottan a magaslatairól híres. Azonban úgy tűnik, a keleti bazsarózsa számára a 450 méteres tengerszint feletti magasság is világrekordnak számít.

A Mezőzáhtól öt kilométerre található rezervátumot Alexandru Borza román botanikus alapította, és jelenleg több mint 50 000 növény virágzását lehet megcsodálni április-májusban.

Az Ugron-kastély

Persze nem csak viruló növényritkaságot lehet Mezőzáhon látni. Ott a Pákey Lajos tervezte, 1912-ben befejezett Ugron-kastély, amely ugyan nem ragyog régi fényében, de azért impozáns látvány. Aztán ott a csinos református templom, a környéken pedig tó is van. Nem is egy.

Hát ezért érdemes ellátogatni mostanság Mezőzáhra.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro