// 2025. december 27., szombat // János

Nem tetszik az amerikai nagykövetnek a kőolajtörvény

// HIRDETÉS

Ez pedig nem szokott jó előjel lenni.

Nem is annyira burkoltan szólt be a kormányoldalnak Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete, aki igencsak sérelmezi, hogy a külföldi – köztük amerikai – cégek számára nem annyira kedvező formában fogadta el a parlament a tengeri kőolaj- és földgázlelőhelyekről szóló törvényt.

A diplomata a barcarozsnyói filmfesztiválon azt mondta: a jogszabályt túl gyorsan, túl kevés egyeztetéssel fogadták el.

„A törvényt július 9-én 15 órakor mutatták be először és 22 órakor már el is fogadták. Kétségtelen, hogy gyors és hatékony, ám megszegi a konzultációra és átláthatóságra vonatkozó összes előírást” – nyilatkozta.

Jelezve, mi is tulajdonképpen a gond, emlékeztetett: számos amerikai tőkéjű vállalat működik Romániában, amelyek nagyra értékelnék a kiszámíthatóságot.

„Mindig is arra ösztönöztem a román kormányt, hogy kiszámítható gazdaságpolitikát folytasson, akár adókról vagy törvényekről legyen szó, és a módosításokat átlátható módon, valós konzultáció után vezesse be” – hangoztatta Klemm.

A képviselőház plénuma június 9-én fogadta el a tengeri kőolajlelőhelyek törvényét.

A tervezetet 175 képviselő támogatta, 30-an ellene szavaztak és 30-an tartózkodtak.

A törvény szabályozza kőolaj-koncessziós megállapodások tulajdonosai által a tengeri olajmezők feltárására, fejlesztésére és kiaknázására irányuló tevékenységét, valamint a tengeri olajkutak működését az Országos Ásványkincs Hatósággal (ANMR) kötött szerződésnek megfelelően.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro