Az egységes magyar parlamenti képviseletről kellett volna egyeztetni. A vegyespárt kifogásokat keresett. És talált.
Nem vesz részt a Most-Híd azon a találkozón, amelyet a felvidéki magyarság egységes parlamenti képviseletének megteremtése céljából indítványozott a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet - derült ki a szlovák-magyar párt állásfoglalásából, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
A találkozót a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala kezdeményezte még a múlt héten, amikor felhívással fordultak Berényi Józsefhez az MKP, illetve Bugár Bélához a Most-Híd elnökéhez. Ebben azt kérték tőlük, hogy vegyenek részt a civil szervezet részvételével és annak rendezésében megvalósítandó találkozón, amelyen a helyi magyar közösség „politikai érdekképviseletének sorsáról és lehetőségeiről" tanácskoznának. A felhívásra az MKP reagált elsőként, kedden közleményben jelezte: részt vesz a találkozón.
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke csütörtökre - a találkozó előtti napra - ígért választ arra, hogy részt vesz-e a tárgyaláson. A szlovák-magyar párt csütörtökön sajtóközleményben tudatta ezzel kapcsolatban kiadott állásfoglalását. Ebben azt írták: a civil ernyőszervezet kezdeményezése manipulatív, szándékának őszintesége pedig megkérdőjelezhető, s bizonyos - a kerekasztal és az MKP állítólagos közös érdekeltségét érintő - kérdések tisztázásáig a kezdeményezésről részükről „tárgytalan tovább beszélni." A Berényi József pártjával való együttműködés lehetőségével kapcsolatban Bugár Béla már korábban úgy fogalmazott: „az MKP-val való együttműködés csak a 2016-os választások után esedékes."
A Most-Híd azt állította: információik vannak arról, hogy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala koordinációs bizottságának egyik tagja tárgyalásokat folytat az MKP-val arról, hogy felkerüljön a felvidéki magyar párt parlamenti jelöltlistájára. Azzal, hogy a kerekasztal erről nem tájékoztatta a szlovák-magyar pártot, a civil ernyőszervezet visszaélt a bizalmukkal - állította állásfoglalásában a Most-Híd.
Tokár Géza, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője az MTI-nek nyilatkozva abszurd kifogásnak nevezte, hogy a Most-Híd személyes problémákra hivatkozva utasítja el a találkozót. Leszögezte: a kerekasztal politikától függetlenül ténykedik, ráadásul a koordinációs bizottságának is két tucatnyi tagja van, emellett nincs akadálya annak, hogy a találkozón részükről olyan személyek üljenek az asztal mögé, akiket mindenki elfogad. Hozzátette: szervezetük továbbra is szorgalmazni fogja a találkozó létrejöttét.
„Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a Most-Híd elutasítja a tárgyalásokat a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalával és az MKP-val" - mondta az MTI-nek Berényi József. Hangsúlyozta: a szlovákiai magyarság megmaradása és gyarapodása, valamint a dél-szlovákiai régiók felzárkóztatása érdekében nemcsak a magyar-szlovák párbeszédre, hanem a magyar-magyarra is szükség van. Hozzátette: az MKP továbbra is nyitott arra, hogy ezeknek a céloknak az érdekében bármikor tárgyaljon a kerekasztallal és a Most-Híddal is.
Kép: korkep.sk
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.