… fityiszt mutatott a német hadsereg Romániának, és elkapták a namíbiai Indiana Jones-t.
Csütörtökön átadták a romániai Golden Gate-nek becézett brăilai Duna-hidat (hat évvel a munkálatok megkezdése után). Bár két éves késést követően még most sincs teljesen kész, a bekötőutakon még van némi munka. De nem baj, a ceremónia megvolt. És ahogy az lenni szokott, nyüzsögtek a helyszínen a politikusok. Ott volt Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnök, Marcel Ciolacu miniszterelnök, Nicolae Ciucă, a szenátus elnöke, Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter, kis meglepetésként Mihai Tudose ex-miniszterenök, no meg egy rakás államtitkár és egyéb fontos szárnysegéd.
A híd egyébként valóban jól néz ki, a teljes hossza 1974,30 méter (ezzel lett Európa harmadik leghosszabb függőhídja – az első egy franciaországi, a második egy portugáliai híd, lásd
" target="_blank" rel="noopener">itt), a legmagasabb pontjai 192 méteresek, amivel a hazai magas építmények csoportjának élére ugrott, ha nem számítjuk a kéményeket és antennákat. Csakhogy, mint említettük, a munkálatokat nem sikerült teljesen befejezni, ezért – bár csütörtök délutántól megindulhat az autós közlekedés – november végéig hétköznap este kilenc és reggel hat óra közt lezárják a hidat. Be kell fejezni, amit be kell.
A megnyitón minden politikus igyekezett megmondani a tutit. Iohannis úr például azt mondta (többek közt), hogy íme, itt az újabb bizonyíték, hogy ha van akarat és komolyság, Romániában be lehet fejezni a nagy infrastruktúra-projekteket. Nagyon szurkolunk, hogy az autópályákat is hamar befejezzék az akaratos és komoly illetékesek.
Ciolacu úrnak az jutott eszébe a hídról, hogy lám, Románia bebizonyította, hogy erős és büszke európai ország. Meg az, hogy a híd a gazdasági hazafiság jelképe. Nagyon szereti a miniszterelnök úr ezt a kifejezést.
Grindeanu úr poétikusabban fogalmazott: a frissen átadott objektum szerinte az egyesülés és minden román reménységének hídja. Hogy a „költő” mit akart ezzel mondani, nem is annyira fontos. Szépen mondta.
Tudose úrral kapcsolatban nem is annyira az volt a meglepő, amit mondott, hanem az, hogy egyáltalán ott volt a hídon. Nyilván azért volt ott, mert miniszterelnökként ő írta alá a hídépítésre vonatkozó szerződést 2017-ben. De akkor miért nem állt mellette Viorica Dăncilă asszony is, hiszen amikor a munkálatok elkezdődtek, már ő volt a miniszterelnök?
A politikusok végül eltakarodtak a hídról, mert irtó meleg volt. És délután szépen elindult a forgalom. Estig. Amikor lezárják a frissen átadott hidat. Hogy pénteken reggel majd újra megnyissák. Estig. Amikor...
Ugye, a minap Marcel Ciolacu román miniszterelnök meglátogatta Olaf Scholz német kancellár urat. És többek közt előrukkolt azzal a kéréssel, hogy – tekintettel az elhúzódó háborús helyzetre – jöjjenek már német katonák Romániába és állomásozzanak itt, mégpedig folyamatosan. Mert hogy meg kell erősíteni a NATO keleti szárnyát és mint tudjuk, Románia kulcsfontosságú hely ilyen szempontból.
Nos, a német válaszra nem kellett sokáig várni. Röviden így hangzott: Nein! Vagyis: Nem! Bővebben pedig nagyjából így hangzik a német védelmi minisztérium szóvivőjének válasza: Németországnak nem kötelessége a Bundeswehr katonáit Romániába küldeni, mivel Litvániával működik együtt a NATO keretein belül (4000 német katonát küld oda). Romániának e tekintetben Franciaország a prtnere. Uff!
Hogy ezzel a válasszal mit kezd Ciolacu úr, gőzünk nincs, az viszont szinte biztos, hogy nem fogja tudni hatalmas sikerként kommunikálni a romániai közvélemény, no meg a lábikrája körül harapásra készen ólálkodó politikai ellenfelek felé.
A dolog azzal kezdődött, hogy április és július között öt betöréses-rongálásos lopást jelentettek Dés városában. Konkrétabban: valaki megrongálta egy templom, illetve néhány cég ablakait, behatolt és elvitt dolgokat. A tettes különösen az egyházi kegytárgyak iránt érdeklődött. Mint Indiana Jones a híres filmszériában. Igaz, nem a Szent Grálról van, sem az elveszett frigyládáról. Csak egyszerű kegytárgyakról, a rendőrség szerint 3600 lej értékben.
Az eset a tekintetben is emlékeztet Steven Spielberg sikerszériájára, hogy Indiana Jones, ugye, civilben régészprofesszor. Nos, a Kolozsváron elkapott és 30 napos előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított azt állítja magáról, hogy ő a történelem és a földrajz kutatója. A namíbiai férfi amúgy teljesen törvényesen tartózkodik Romániában és 12 osztályt végzett.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.