A kegyelemdöfést jelentheti a szállodai, étterem- és vendéglátó-ágazat számára egy újabb bezárás. A tulajdonosok nem értik, hogy miért megint velük kezdik a szigorításokat.
Érthető módon nem örülnek a szállodai, étterem- és vendéglátó-ágazat (HoReCa) képviselői, hogy ismét korlátozzák a működésüket egyes városokban, hiszen már így is 80 százalékos bevételkieséssel kell megbirkózniuk a járvány miatt. Azzal fenyegetőznek, hogy perbe fogják a kormányt, amiért éppen az éttermeket, kávézókat féken tartva akarják megállítani a járvány terjedését.

Az interneten is kering az a hivatalos adatok alapján készült fenti táblázat, mely szerint az elmúltkét hét során 276 fertőzési gócot azonosítottak be az országban, ebből 49 gyermekek, illetve idősek bentlakásos otthona, 46 egészségügyi intézmény, 45 gyár, 28 közintézmény, 26 iskola és mindössze 1 vendéglátóipari egység. Ennek alapján jogosnak tűnhet a kérdés:
Szakértők szerint viszont nem lehet egy kalap alá venni a fertőzési gócokat kialakulásuk helye szerint, mivel az alkalmazottak körében megjelent fertőzöttek száma alapján alakult ki ez a lista. Nem szolgál releváns információval arról, hogy konkrétan hányan fertőződnek meg egy vendéglátóhelyen, mert a fertőzési gócokat nem egy adott helyszínhez kötik, hanem emberek csoportjához. Egy étteremben rendszerint több időt töltenek el a vendégek, egy asztaltársaságot alkotva, nem lehet összehasonlítani egy szupermarkettel, ahol csak áthalad a forgalom. A fertőzés veszélye tehát reális az éttermekben.
ha újra bezáratják a vendéglátóhelyeket, akkor nagyon sok számára ez egyet jelent a végleges bezárással. Éppen ezért a kormánynak a bevételkieséssel arányosan támogatnia kell ezt a típusú gazdasági tevékenységet, adókedvezményeket, a kényszerszabadságra küldött személyzet bértámogatását, a banki törlesztőrészletek vagy a beszállítók kifizetésének halasztását biztosítva.
Bár egyelőre csak a belső terek bezárásáról van szó azokban a városokban, ahol nagyon magas a fertőzési ráta, például Bukarestben, az őszi időjárás egyre kevésbé teszi lehetővé a teraszozást. A vendéglátó helyek számára nem éri meg nyitva tartani a teraszokat, fenntartani a konyhát, fizetni a személyzetet, stb., mivel
Az étterem-tulajdonosok szerint a vendéglők bezárása nem fogja megállítani a járványt, miközben csődbe visz számos vállalkozást. A járvány előtt az ágazat negyvenezer vállalkozásból állt, ezeknek a bevétele mintegy 80 százalékkal csökkent az utóbbi hónapokban, különösen a kijárási korlátozások ideje alatt.
Már most rengetegen lehúzták a rolót, és ha a kormány nem tesz semmit, akkor az egyet jelent egy kegyelemdöféssel az ágazat számára. Az ágazat képviselői ezért beperlik az államot, amennyiben ismét be kell zárniuk az éttermeket, és nem kapnak semmilyen támogatást a további fennmaradáshoz.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.