// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Nem is akartak egyesülni az erdélyi románok?

// HIRDETÉS

Nem feltétlenül. Ezt állítja Lucian Boia, a román történészek Jimi Hendrixe. A szakma replikázik.

Újabb mítoszokat rombol porig Boia: az első világháborúról szóló új könyvében a Nagy Egyesülés körüli tévhiteknek járt utána.

Az Első világháború - Ellentmondások, paradoxonok, újraértelmezések (Primul război mondial. Controverse, paradoxuri, reinterpretări) című 120 oldalas történelmi esszéjét az elmúlt héten jelentette meg a bukaresti Humanitas könyvkiadó. Új könyvében egyebek mellett azt is felveti, hogy ha a Monarchia 1918-ban egyenlő népek konföderációjává alakult volna, nem biztos, hogy az erdélyi románok egyesülni akartak volna Romániával.

A Bukaresti Tudományegyetem professzora a mítoszok kategóriájába sorolta, hogy az 1918-ban megvalósult nemzeti egység „több évszázados álma” lett volna a románoknak. Többségük nem is hallott róla, állítja Boia, hiszen a lakosság 80%-a földműves volt, egészen más problémákkal. Kijelentette, ha az állítás igaz lenne, a románok olyan korban vágytak volna a nemzeti egységre, amelyiknek sehol Európában nem volt ez a jellemzője.

„A Nagygyűlés nem pótolhatta a népszavazást, hiszen nemcsak a románok voltak jogosultak Erdély jövőjéről dönteni, hanem a tartomány valamennyi lakója. A lakosság majdnem felét tehát nem kérdezték meg, hogy akar-e Románia határai közé kerülni”

- fogalmazott Lucian Boia. A Gyulafehérvári Nagygyűlés kapcsán még azt is mondta, hogy ma nemigen felelne meg a demokratikus követelményeknek - hozzátéve: az adott körülmények között azért valószínűleg egy korrekt népszavazás is az egyesüléspártiak győzelmét hozta volna.

A román Hahner Péter azt is megemlítette, hogy Erdély és Bukovina megszerzésével Románia lemondott Moldva Prúton túli részeiről. „Erdély és Bukovina elég meggyőző jutalom volt a másik román tartomány, Besszarábia teljes elfelejtéséhez. Az ugyanis szóba sem kerülhetett az Antanttal, azaz Oroszországgal kötött szerződés esetén” - magyarázta a történész. 

Sokan nyereségnek tartják, hogy Lucian Boia új szemléletet hoz az ellentmondásos történelmi korok leírásában. Ion Novacescu azonban nevetségesnek tartotta, hogy a bukaresti szerző négy évvel a nagy egyesülés centenáriuma előtt vitatni kezdi a Gyulafehérvári Nagygyűlés legitimitását. „Megvalósult a román egység, és ez egy letagadhatatlan történelmi tény" - mondta a történész Ziua de Cluj-nak.

Fotó: Radu Sandovici

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

// még több főtér.ro