// 2024. október 2., szerda // Petra
Balesettanulmány

Nem hiszi el a rendőrszakszervezet a miniszternek, hogy nem tudta: az autó, amelyben utazik, szabálytalanul közlekedik

A sofőr ugyanis nem dönthet egyedül – mondják.

Nemes egyszerűséggel hazugnak nevezte az Europol rendőrszakszervezet Lucian Bode közlekedési minisztert, aki azt állította: nem tudott arról, hogy az őt szállító autó megkülönböztető hang- és fényjelzéseket használ, illetve azt, hogy nem ő utasította az autót vezető kormányőrt a közlekedési szabályok súlyos megszegésére. Mint ismeretes, a szabálytalanul hajtó Vlokswagen Touareg végül frontálisan ütközött egy másik autóval. Bode viszont azt állította: az egész a sofőr hibája. Az Europol szerint viszont a miniszter „szégyentelenül hazudik”, az ilyenkor alkalmazott gyakorlat szerint ugyanis a kormányőrnek mindenhez ki kell kérnie az általa szállított miniszter beleegyezését, beleértve az útvonalat is. A rendőrszakszervezet szerint a kormányőrből bűnbakot akarnak faragni, pedig valójában áldozat, aki Bode arroganciája miatt felel majd, illetve azért, mert beleegyezett, hogy a miniszter utasítására törvényt szegjen. Úgy vélik, ugyanaz a helyzet állt elő, mint néhány évvel ezelőtt, amikor meghalt egy motoros rendőr, aki belehajtott egy munkagödörbe, miközben éppen Gabriel Oprea akkori belügyminiszter konvoját vezette fel Bukarestben. A szakszervezet szerint ugyanúgy hallgatás vezi az ügyet, illetve megpróbálják elkenni, hogy megóvják a kormány imázsát. Az Europol még egy cinikus poént is megengedett magának: Bode miniszter szerintük nem is tudja felfogni, miért van szükség autópályákra, hiszen ő zilahi otthonából öt óra alatt eljut Bukarestbe, még autósztrádák nélkül is.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro