// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella
vegyesen

Nem csavarták be jól a romániai Golden Gate híd csavarjait, ismét kigyulladt egy vonat Nagyvárad térségében – pénteki hírmix

// HIRDETÉS

És véget értek az oltási munkálatok Crevedián.

180 meglazult csavart találtak a Duna-hídon, a közlekedési miniszter nyugtatgat

Románia legnagyobb fesztávolságú hídjának, az idén átadott brăila-i hídnak 50 ezer csavarját ellenőrizték, miután a helybeliek jelezték, hogy azok annyira meglazultak, hogy különösebb erőfeszítés nélkül kicsavarhatók. (Nem tudni egyáltalán miért kezdték el csavargatni azokat.) Az 50 ezer csavar még csak a teljes szám fele, Sorin Grindeanu közlekedési miniszter szerint a napokban a többi is sorra kerül. A tárcavezető az ügy kapcsán hangsúlyozta, hogy a hídon biztonságos a közlekedés, nem áll fenn leomlásának veszélye. A két hónapja átadott hídon egyébként szintkülönbségek is kialakultak – Grindeanu szerint a kánikula, illetve a forgalomkorlátozást megszegő kamionosok miatt. Leszögezte, hogy: „Nincs veszély. Akik aggódnak, menjenek a komppal”.

Ismét kigyulladt egy romániai vonat

Pénteken reggel egy Aradról Nagyváradra tartó, két kocsiból álló szerelvény gyulladt ki Nagyvárad térségében, Mácsapuszta közelében. A CFR közleménye szerint a tűz mind a két kocsit érintette, de szerencsére mind a húsz utas időben kimenekült, senki nem sérült meg. Az eset kapcsán a Bihar megyei katasztrófavédelem is közleményt adott ki, beszámolva arról, hogy egy órával az értesítésük után már el is volt oltva a tűz. Hurrá! A térségben ez már a második tűzeset egy hónapon belül, augusztus 14-én a Nagyvárad és a Szatmár megyei Halmi között közlekedő személyvonat mozdonya gyulladt ki.

Már csak megfigyelés céljából maradtak a hatóságok Crevedián

A Dâmboviţa megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) bejelentése szerint csütörtök este véget értek az oltási munkálatok a crevediai robbanások helyszínén. A közlemény szerint a helyszínen marad egy tűzoltóautó és egy SMURD-autó, hogy megfigyelés alatt tartsák a területet. Arról is beszámoltak, hogy a csütörtöki nap folyamán a felrobbant gáztartály maradványait keresték az egykori GPL-töltőállomás 400–500 méteres körzetében, mivel tárgyi bizonyítékul szolgálhatnak a nyomozásban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.