// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán

Nem bánta meg tettét a fiatalkorú székelyföldi kannibál

// HIRDETÉS

Leírhatatlanul brutális bűncselekmény színhelye volt a háromszéki város. Vigyázat, felkavaró tartalom!

Különösen kegyetlen gyilkosságról számolt be a Székelyhon portál. Egy 16 éves fiatalember olyan brutalitással ölt meg egy 21 éves hajléktalant Sepsiszentgyörgyön, hogy jelenleg a jilavai börtön elmegyógyász szakértői vizsgálják, beszámítható-e. Bevallása szerint a fiú ivott áldozata véréből és evett a húsából is.

Az ügyről Adrian Baciu, az esettel foglalkozó ügyész közölt brutális részleteket a portállal.

Figyelem, a nyugalom megzavarására alkalmas részletek következnek!

„A gyanúsított a kihallgatás során nevetve dicsekedett a tettével, aprólékos részletességgel mondta el, hogy mit tett. A vallomása szerint az áldozattal egy közeli áruházban öt liter vodkát és tíz liter sört vásároltak, majd az alkoholt az utcán fogyasztották, ám mivel a csendőrök megbírságolták őket emiatt, behúzódtak a híd alá, és ott folytatták az ivást. Közben ragasztógőzt is szívtak. Összeszólalkoztak, ezt követően a fiú egy kővel szétverte az áldozat fejét, majd egy üvegdarabbal a torkát is elvágta. Azt mesélte, hogy a tenyeréből itta a vérét, majd kivágta a nyelvét és az állkapocscsontját. Az emberi maradványokat hazavitte, megmutatta a testvérének, majd előtte evett belőle”

– számolt be a székelyföldi portál. A rendőrök a gyanúsított lakásán megtalálták a véres állkapocsdarabokat.

A fiatalember egyébként arra biztatta a vádhatóság képviselőit, hogy kóstolják meg ők is áldozata húsát, mert „olyan, mint a csirke”. Miután a tolmács rászólt, hogy ne nevessen, megfenyegette, hogy elveszi a rendőrök pisztolyát és főbe lövi. Azt mondta, nem bánt meg semmit, sőt ha alkalma lesz rá, újra megteszi – mondta az ügyész.

További részletek a sokkoló esetről a Székelyhon cikkében.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség
Székelyhon

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség

Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.

// még több főtér.ro