// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Néhány óra leforgása alatt 70 határsértőt és négy embercsempészt kapcsoltak le Nagylak II-nél

// HIRDETÉS

A szír, török, illetve indiai állampolgárok Magyarország irányába tartottak.

Három török és egy román állampolgárságú sofőr összesen 70 illegális határsértőt akart átcsempészni péntekről szombatra virradóra a Nagylak II határátkelőnél a magyar oldalra, ám lebuktak.

Először, pénteken 22.30 magasságában egy 46 éves török sofőr teherautóját vizsgálták át a határőrök, és kiderült, hogy a pótkocsiban erre a célra kialakított titkos rekeszekben 11 18–45 év közötti felnőttet és egy négyéves gyereket bújtatott el, akik török, illetve szír állampolgársággal rendelkeznek.

Éjjel 2.25 magasságában érkezett meg a második török teherautó egy 43 éves török sofőr vezetésével. Az előzőhöz hasonlóan ez a teherautó is fémrakományt szállított papíron Törökországból Lengyelországba, a rakomány között azonban 31 török és szír állampolgár volt elrejtőzve – 29 19–42 év közötti felnőtt, illetve egy 11 és egy 16 éves kiskorú.

Néhány perccel később egy Törökországból Lengyelországba alumíniumot szállító török teherautó lett gyanús a határőröknek: ő 18 török, illetve szír állampolgárt bújtatott el a rakomány között, 18 és 37 év közöttieket.

Mindössze két perccel később egy 21 éves román sofőr bukott le, akinek a furgonjában nemcsak OSB lapok voltak – ahogy azt a papírok tanúsították, és amelyeket Szlovákiába kellett volna szállítania –, hanem 9 indiai férfi is, 23 és 44 év közöttiek. Nekik volt romániai tartózkodási engedélyük, ám titokban nyugatra akartak szökni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro