// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Negyven juhot tépett szét egy farkasfalka Hargita megyében

// HIRDETÉS

Nemcsak a medvék, a farkasok is komoly károkat okoznak a Székelyföldön.

Farkasfalka támadott rá egy juhállományra a Szépvízhez tartozó Bükklokon, Hargita megyében. Az összesen 150 juhból álló nyájnak majdnem a fele odaveszett: negyven állatot téptek szét a farkasok, harmincat pedig azóta sem találnak. 81 birkát a lakosok segítségével terelt össze a gazda, de köztük is sok a sérült. Két pásztorkutya is odaveszett.

A 70 éves tulajdonos, Antal Béla elmondta: volt már olyan, hogy a farkasok vagy medvék elragadtak egy-egy jószágot, de ilyen nagy kárra még nem volt példa. Becslése szerint a juhok értéke meghaladja a 10 ezer lejt.

A Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség és a helyi hatóságok már vizsgálják, hogyan kártalanítható a gazda, de a folyamat közismerten nehézkes. Szabó Szilárd, a környezetvédelmi ügynökség munkatársa szerint az emberi gondatlanság is az okozója az ilyen eseteknek.

Hozzátette: a farkasok támadási ösztöne rendkívül erős, ha egy nyáj nincs megfelelően őrizve, addig támadnak, amíg mozgó célpontot látnak. Hargita megyében főleg ősszel, a birkák behajtása után fordulnak elő hasonló esetek, évenként általában 3-4 alkalommal.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

// még több főtér.ro