Az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék tizenegy vádpontból tízben bűnösnek találta a volt boszniai szerb elnököt.
A testület a súlyos ítéletet az 1992-1995 közötti, közel százezer halálos áldozatot követelő boszniai háborúban elkövetett népirtás, háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt szabta ki. Az NT elnöklő bírája, O-Gon Kvon által ismertetett ítélet szerint
amelyben a boszniai szerb erők mintegy nyolcezer boszniai férfit és fiút gyilkoltak meg. „A boszniai Szerb Köztársaság elnökeként és a hadsereg legfőbb parancsnokaként a vádlott volt az egyetlen személy, akinek módjában lett volna megakadályozni a boszniai muszlim férfiak meggyilkolását” – hangsúlyozta a bíró. Karadžić ehelyett maga rendelte el a fogvatartottak elszállítását és megölését, miután a szerb erők elfoglalták az ENSZ védett övezetének számító települést.
A bíróság ugyanakkor nem állapította meg Karadžić felelősségét a népirtással kapcsolatos másik vádpontban, amely szerint a boszniai szerb hadsereg genocídiumot követett el a muzulmánok és horvátok ellen hét másik településen. A törvényszék felelősnek mondta a volt boszniai szerb elnököt
Az ítéletben kiemelték, hogy a hadsereg Karadžić jóváhagyása nélkül nem ágyúzhatta, illetve lövethette volna orvlövészekkel a háború előtt szerbek, muzulmánok és horvátok által vegyesen lakott boszniai fővárost.
Csütörtök délután kihirdetett ítéletében a bíróság emberiesség elleni bűncselekményekben is bűnösnek találta a 70 éves politikust.
Karadžić az ítélethirdetést szenvtelen arccal hallgatta végig, ügyvédje pedig később bejelentette, hogy fellebbezést fognak benyújtani az ítélet ellen. Peter Robinson szerint védencét sokkolta, hogy bűnösnek találták a boszniai háborúban elkövetett jogsértésekért.
A bíróság épülete előtt nagyjából százan tüntettek azért, hogy felelősségre vonják Karadžićot a népirtásért. A rendőrség nagy erőkkel volt jelen az ítélethirdetés helyszínén. A per során az egykori pszichiáter
a bűncselekményeket a muzulmánok rendezték meg, és a boszniai szerbekre terelték a gyanút. Az ügyészség a per során 337 tanút vonultatott fel, és életfogytig tartó börtönbüntetést kért Karadžićra. Az egykori boszniai szerb vezető viszont ártatlannak vallotta magát, és azzal vádolta meg a törvényszéket, hogy az nemcsak felette, hanem az egész szerb nép felett ítélkezik, az ügyészségnek pedig semmilyen bizonyítéka sincs, amely összefüggésbe hozná őt a boszniai háború idején elkövetett bűncselekményekkel.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.