A Temesváron született, de hollywoodi sikereket is elérő rendező irányításával az elmúlt hétvégén megkezdték a forgatást Csehországban.
A cseh, osztrák, szlovák és magyar közszolgálati televíziók egyedülálló vállalkozásaként március 26-án a csehországi Kromerzsízsben megkezdődött a Mária Terézia életét bemutató történelmi dráma forgatása, abból az alkalomból, hogy idén ünnepeljük Mária Terézia születésének 300. évfordulóját.
Robert Dornhelm, a két epizódból álló történelmi sorozat filmrendezője elmondta, a forgatás azzal a jelenettel kezdődik, hogy a fiatal Mária Terézia apja, III. Károly király haláláról értesülve visszatér Firenzéből Ausztriába. Egy elszegényedett országba érkezik, amely tele van az ellenségeivel. Nagy kísérettel, 16 lóval és két szekérrel utazik, amikor dühös parasztok állják útját.
„Már az első nap kihívást hoz a számunkra, hiszen a második rész elejével kell kezdenünk a forgatást, és a főszereplőnek ezért előre kell ugrania a karakterében. A legnehezebb dolog persze, az ilyen nemzetközi koprodukciók esetén, a szervezés. Négy ország több mint ötven színészének kell rendelkezésre állnia egyszerre, és sokuk nemzetközi színpadi szerepléseit is egyeztetnünk kell a próbákhoz, a felvételekhez. Ez komoly munkát igényel”
– tette hozzá a rendező, aki Temesváron született és kiválóan beszél magyarul. Korábban Hollywoodban is élt és dolgozott, a Children of Theatre Street című dokumentumfilmjéért Oscar-díjra is jelölték.
A főszereplőt, Mária Terézia szerepét Marie-Luise Stockinger osztrák színésznő alakítja, I. Ferencet pedig Vojtěch Kotek cseh színész formálja meg (ld. az alábbi fotót a forgatásról).
A tévéfilmsorozatban magyar színészek is részt vesznek. Robert Dornhelm egy Budapesten tartott casting alkalmával választotta ki Tenki Réka, Nagy Ervin, Rátóti Zoltán és Adorjáni Bálint színészeket a szerepekre.
„A filmben fontos szerep jut Esterházy Miklósnak és Pálnak, akiknek a megformálását már az első pillanattól kezdve magyar színészekre szerettem volna bízni. A budapesti casting alkalmával nagyon sok tehetséges, remek magyar színészt volt szerencsém megismerni, ami külön megnehezítette a választást”
– hangsúlyozta a rendező.
A két Esterházyt Nagy Ervin és Adorjáni Bálint alakítják majd. Tenki Réka Lorenc grófnő, míg Rátóti Zoltán a porosz követ von Grumbkow szerepében lesz látható.
Jan Maxa kreatív producer lelkesedéssel beszélt a feladatról.
„Az, hogy a Mária Terézia forgatása valóban elkezdődik, nagy örömmel tölt el bennünket és okkal lehetünk optimisták. Kimagasló nemzetközi együttműködésnek lehetünk részesei. Azt reméljünk, hogy a királynő is büszke lenne ránk” – mondta el a producer.
A Mária Terézia című kétrészes történelmi drámát Pozsonyban, Bécsben és Toszkánában is forgatják majd. Az előzetesen két részesre tervezett tévéfilmsorozatot Magyarországon az MTVA nézői láthatják majd legelőször várhatóan 2017 végén – 2018 elején.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.