Az Ukrajna elleni invázió miatt Oroszország ellen bevezetett szankciók nem csak a nagypolitikában vagy a nemzetközi sportvilág legfelsőbb köreiben éreztetik a hatásukat – a FIFA és az UEFA mellett az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) és Nemzetközi Jégkorongszövetség is kizárta az orosz csapatokat és válogatottat, utóbbi két szövetség ezt Fehéroroszországra is kiterjesztette –, hanem már szűkebb pátriánkban is. Konkrétan a Partium fővárosában, Nagyváradon, ahol szintén lemondtak egy nagyszabású rendezvényt, csak azért, mert az oroszokhoz kötődik. A város önkormányzatának alárendeltségében működő Nagyvárad és Környéke Turizmusát Népszerűsítő Egyesület bejelentette: lefújták a Battle of the Nations elnevezésű rendezvényt, amely keretében nemzetközi csoportok középkori harcosnak öltözve tartanak hadijátékokat és -bemutatókat.
Az esemény a város egyik legnagyobb szabású idei rendezvénye lett volna, eredetileg tavaly rendezték volna meg, de a járvány miatt idénre halasztották. A váradi illetékesek képviselője közölte: elismerik ugyan az orosz szervezők munkáját, ám az elmúlt napok eseményei miatt a rendezvény lefújása mellett döntöttek, az Ukrajna melletti szolidaritás jeleként.
A város a magyar történelem egyik ikonikus helyszínének számító vár restaurálását követően hajtott rá arra, hogy a várban, illetve az azt övező, részben parkosított várárokban a környezethez illeszkedve éves rendszerességgel többnapos, középkori hadijátékokat szervezzen, amelyen több országból érkezett csoportok vesznek részt, és a magyar honfoglalóktól kezdve a középkori lovagokig mutatják be a különböző középkori katonai felszereléseket és harcmodorokat, de nemcsak: a középkori életmódot kovács- és egyéb kézműves műhelyek is megidézik. Ennek egyik legnagyobb szabású folytatása lett volna a Battle of the Nations nagyváradi megrendezése, amely fölött most az orosz-ukrán konfliktus döntő győzelmet aratott.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.
Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.