// 2026. január 15., csütörtök // Lóránt, Loránd

Nagyobb jólétet jósol nekünk az IMF

// HIRDETÉS

A Nemzetközi Valutaalap őszi előrejelzésében felfelé módosította mind az idei, mind a jövő évi várható gazdasági növekedést. Méghozzá jelentősen.

A washingtoni pénzintézet kedden tette közzé a világgazdasági kilátások jelentését, amely szerint az idén a hazai bruttó termék (GDP) várhatóan 3,4 százalékkal nő a tavalyi évhez képest. Korábban az IMF 2,7 százalékos növekedésre számított. 2016-ra az IMF 3,9 százalékos GDP-bővüléssel számol a korábban közölt 2,9 százalék helyett.

A jelentés szerint az infláció az idén negatív tartományban marad, és a fogyasztói árindex 0,4 százalékkal alacsonyabb lesz tavalyhoz képest, 2016-ban pedig 0,2 százalékkal lesz kisebb a 2015-ös évhez képest. Áprilisban az IMF még 1 százalékos inflációra számított az idei évre, a jövő évre pedig 2,4 százalékos fogyasztói árindex-növekedést vetített előre.

A munkanélküliségi ráta enyhén emelkedni fog, így 6,9 százalék lesz az idén, a jövő évben pedig 6,8 százalék a tavasszal mindkét évre előrejelzett 6,7 százalék helyett.

Szeptember közepén a pénzügyminisztérium alá tartozó gazdasági előrejelzési bizottság is felfelé módosította 0,1 százalékponttal az idei gazdasági növekedést. Az ő becslésük szerint a román GDP 3,4 százalékkal fog bővülni tavalyhoz képest. A GDP az első fél évben 3,7 százalékkal nőtt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Elkerekedett a polgárok szeme, amikor az első adófizetési napon a pénztárhoz járultak
Krónika

Elkerekedett a polgárok szeme, amikor az első adófizetési napon a pénztárhoz járultak

Országszerte megnyíltak hétfőn a polgármesteri hivatalok adó- és illetékosztályai, ahol a polgárok kifizethetik az ettől az évtől sok esetben a duplájára, sőt a háromszorosára emelkedett helyi adóikat.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Akik már az első órákban befizették a megemelt helyi adókat
Székelyhon

Akik már az első órákban befizették a megemelt helyi adókat

Hétfőtől lehet befizetni a helyi adókat és illetékeket Marosvásárhelyen. Már az esztendő első nyitvatartási napján többen éltek a lehetőséggel, és törlesztették pénzügyi kötelezettségeiket, de hosszú sorok sehol nem alakultak ki hétfő reggel.

Adóemelés: tiltakozásként öt kiló aprópénzzel fizette be a helyi adóját egy férfi
Krónika

Adóemelés: tiltakozásként öt kiló aprópénzzel fizette be a helyi adóját egy férfi

Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön
Székelyhon

Sarkvidéki hideg: mínusz 20 fok alá esett a hőmérséklet Székelyföldön

Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.

// még több főtér.ro