// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Múzeum nyílhat a kommunizmus legnagyobb monstrumában

// HIRDETÉS

A román parlament épületében kaphat helyet a kommunizmus múzeuma, ha a szenátus és a képviselőház is rábólint a PNL törvénytervezetére.

Törvénytervezetet terjesztett be a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a kommunizmus múzeumának létrehozásáról. A múzeum a parlament jelenlegi épületében kaphat helyet. A kezdeményezők szerint az új intézmény a kommunizmus borzalmait mutatná be, és ezáltal emléket állítanak a korszak áldozatainak. A múzeumalapítás mellett legutóbb Klaus Johannis államelnök szállt síkra. A törvénytervezetről előbb a szenátusnak, majd a képviselőháznak kell döntenie – írta pénteken a Mediafax hírügynökség.

Romániában nem létezik olyan állami múzeum, amely a kommunizmus áldozatainak állít emléket.

Máramarosszigeten létezik ugyan egy ilyen intézmény, de az civil kezdeményezésre jött létre. A tervezet szerint azért éppen a parlament épületében kapna méltó helyet a múzeum, mert a Pentagon után a világ második legnagyobb építményének számító monstrumot „Európa egyik legkegyetlenebb diktátorának” számító Ceaușescu álmodta meg. A betonkolosszus emberéletek, valamint egy egész nemzet áldozatvállalása árán épült meg – érveltek a kezdeményezők. A Nép Háza néven ismert hatalmas méretű épületet az 1980-as évek végén kezdték el építeni. A gigantikus beruházás rendkívül költséges volt, és arra volt hivatott, hogy kielégítse a Ceaușescu-házaspár szeszélyeit és luxusigényét, miközben Románia lakossága nélkülözéseket volt kénytelen elszenvedni, ami végül 1989-ban a román forradalom kirobbanásához, valamint Ceaușescuék és a kommunizmus bukásához vezetett.

A tervezet szerint az intézmény a kulturális minisztérium égisze alatt működne.

Nem újkeletű egy ilyen múzeum alapításának a gondolata. Már Traian Băsescu volt államfő is javasolta 2006-ban, amikor egy történészek által készített jelentés alapján elítélte a kommunizmust. Az ő két elnöki mandátuma alatt azonban nem valósult meg, ezért tavaly decemberben Temesváron az 1989-es romániai rendszerváltozás negyed évszázados évfordulója alkalmából Johannis is szorgalmazta az alapítást.

A jelenlegi államfő állásfoglalása azt követően született meg, hogy tavaly a parlament elutasított egy erről szóló törvénytervezetet, miután a Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök által vezetett kormány nem támogatta az ötletet. 

Fotó: nasul.tv

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro