Ha már úgymond megállapodtak az együttműködésről, az MPP nem hagyná, hogy az RMDSZ egyedül vigye el a show-t az autonómiatervvel. Ezért „társzerzőként” arra szólít: mindenki vegyen részt a nyilvános vitában.
A Magyar Polgári Párt (MPP) társszerzőként magáénak is tekinti a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által csütörtökön közzétett székelyföldi autonómiatervezetet. Biró Zsolt, az MPP elnöke pénteken arra szólította fel az autonómia híveit, hogy „ne álljanak sértődötten félre", hanem vegyenek részt a statútum jobbítását és a román közvéleménnyel való elfogadtatását célzó közvitában.
Előzőleg Izsák Balázs, a - magát közképviseletként meghatározó - Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke úgy vélte, bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét, illetve a román hatalom által „ellenőrzött" alternatív mozgalmat teremt az, hogy a bukaresti kormányban részt vevő RMDSZ nem az SZNT autonómiatervezetét vállalta fel, hanem újat dolgozott ki.
„Az MPP-nek a törvény szövegező bizottságában kifejtett munkája nélkül ma nem ezzel a közvitára szánt változattal találkoznánk, de ugyanígy kijelenthető, hogy a Székely Nemzeti Tanács tíz éves kitartó és következetes munkája nélkül sem tartana ott az autonómiamozgalom, ahol tart" - mutatott rá az MPP elnöke.
Biró Zsolt hangsúlyozta: az a fontos, hogy minden erdélyi magyar politikai erő nyíltan területi autonómiát követel a Székelyföldnek, ezért a közvitában való részvételre és az autonómia ügye melletti összefogásra szólította fel az erdélyi magyar szervezeteket.
Megjegyezte: az Európában működő autonómiák nem versenyfutással alakultak ki, tehát a tervezetről nemcsak a román közvéleménnyel kell közvitát folytatni, hanem a magyar közösségen belül is párbeszédre van szükség.
„Ahogyan tavaly, a Székelyek Nagy Menetelése alkalmával együttműködés és konszenzus volt minden (magyar) politikai és civil szervezet között, ugyanezzel az együttműködéssel kell kiállnunk az autonómiatörvény-tervezetért is" - hangsúlyozta az MPP elnöke.
Biró Zsolt egyetértett az SZNT elnökével abban, hogy a székely autonómiastatútum elfogadásához nincs szükség feltétlenül új alkotmányra Romániában, ezért szerinte a törvénytervezet parlamenti beterjesztését nem szabad az alaptörvény módosításához kötni és emiatt halogatni.
Az RMDSZ csütörtökön hirdetett meg közvitát a honlapján közzétett székelyföldi autonómiatervezetről. A dél-tiroli autonómiamodellt román jogi környezetbe átültető statútummal az RMDSZ a román egységes és oszthatatlan állam keretében óhajt autonómiát biztosítani a - Maros, Kovászna és Hargita megyei településeket magába foglaló - Székelyföld Régiónak.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.

Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.

Nicușor Dan nem lesz ott a PSD pénteki kongresszusán, mert Sorin Grindeanu meg se hívta. És végre román állampolgár lett Charlie Ottley, a népszerű brit dokfilmes.